THAAD-rakétákat telepítenek Dél-Koreába

Rex Tillerson új amerikai külügyminiszter és dél-koreai kollégája, Jun Bjung Sze megerősítették azt a tervet, hogy amerikai rakétavédelmi komplexumot telepítenek Dél-Koreába - közölte kedden a szöuli külügyminisztérium.

Közel félórás telefonbeszélgetésük során a két miniszter - nyilvánvalóan Kína kifogásaira utalva - egyaránt leszögezte, hogy a ballisztikus támadó rakéták megsemmisítésére alkalmas rendszer telepítésének célja csakis az Észak-Korea jelentette katonai fenyegetés elhárítása, és a rendszer nem sérti egyetlen más ország érdekeit sem.

Tillerson és Jun abban is egyetértettek, hogy fenn kell tartani az Észak-Koreát sújtó szankciókat a phenjani rezsim atomfegyver-mentesítése érdekében.

A felek megállapodtak, hogy még ebben a hónapban „mélyebb konzultációkat” folytatnak, és kijelentették, hogy a Donald Trump vezette új amerikai kormány alatt minden eddiginél szorosabbra fűzik szövetségüket, hogy hatékony választ adhassanak az észak-koreai atomprogram jelentette kihívásokra.

A két ország tavaly júliusban állapodott meg egy THAAD-üteg Dél-Koreába telepítéséről. Az ügyet ismerő források szerint - írja a Kyodo japán hírügynökség - Washington most arra törekszik, hogy már idén júniusra befejezzék a telepítést. Kína határozottan ellenzi ezt a tervet, azt állítva, hogy az aláássa biztonsági érdekeit és megbontja a térség stratégiai egyensúlyát. Peking ezért számos szankciót hozott Szöul ellen, főleg a dél-koreai szórakoztatóipart és exportot sújtva.

Kapcsolódók

Kimaradt?