Trump beiktatása: koncerttel, tűzijátékkal kezdődött meg az ünnepségsorozat

Donald Trump beiktatásának ünnepségsorozata már csütörtökön megkezdődött: koszorúzással, tűzijátékos koncerttel és gálavacsorával.

Miután a megválasztott elnök és családja - öt gyermekével és unokáival - csütörtökön a kora délutáni órákban megérkezett Washingtonba, s részt vett egy díszebéden, délután már meg is tartotta a beiktatási ünnepségsorozat első hivatalos programját. Mike Pence megválasztott alelnökkel együtt koszorúzott az arlingtoni nemzeti sírkertben.

Délután a Lincoln Emlékmű előtt több ezren gyűltek össze a megválasztott elnök és alelnök tiszteletére rendezett koncerten, ahol Trump rövid beszédet mondott. Sokak meglepetésére rövid beszédet mondott a Steve McQueen-kosztümben megjelent leendő first lady, Melania Trump is.

A koncertet a hollywoodi sztár, Jon Voight nyitotta meg, aki köszöntő beszédében így fogalmazott: „Lincoln most mosolyog, mert tudja, hogy Amerikát most majd egy tisztességes és jó ember megmenti, aki mindenkiért dolgozni fog,  függetlenül hovatartozásától vagy bőrszínétől”. Beszédében a színész megvédte Trumpot a szerinte rosszmájú sajtó támadásaitól, és hangsúlyozta, hogy amerikaiak millióinak imája talált meghallgatásra a milliárdos üzletember megválasztásával.

A „Tegyük ismét naggyá Amerikát” című koncerten a 3Doors Down, Lee Greenwood, Toby Keith lépett fel, a műsor közben Trump rövid beszédben köszönte meg a támogatást és ismét megígérte, hogy „együtt naggyá tesszük Amerikát”. Szólt azokhoz az amerikaiakhoz is, akiket szerinte a politikusok „elfeledtek”, s úgy fogalmazott: kormányzata minden amerikai életében fordulatot hoz majd. Nem beszélt hosszabban, mint tíz perc, de ezalatt emlékeztetett arra, hogy kormányzata megerősíti az amerikai határok védelmét, és rengeteg új munkahelyet teremt szerte az országban.

Az elnöki beiktatást már csütörtökön díszkivilágítással váró Washingtonban este gálavacsora volt a Trump-kampány nagy adományozóinak tiszteletére. Az elegáns estélyen a Republikánus Párt vezető politikusai is részt vettek. Donald Trump itt is rövid beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta: „fantasztikus kormányunk lesz, büszke vagyok a választásaimra”. Trump azt is közölte: 2020-ban „hagyományos  módszerekkel akarja megnyerni az elnökválasztást”. Az estélyen jelen volt - tűzpiros nagyestélyiben - Trump egyik főtanácsadója, korábbi kampánymenedzsere, Kellyanne Conway, aki újságíróknak azt mondta hogy az első elnöki rendeletet Donald Trump várhatóan már hétfőn meghozza.

A Trump házaspár az éjszakát - a hagyományoknak megfelelően - a Blair House-ban, a Fehér Ház vendégházában tölti, s onnan indul kora reggel a templomi szertartásra, majd a teázásra Barack és Michelle Obama vendégeként a Fehér Házba. S majd a Fehér Házból hajtatnak konvojjal a Capitoliumhoz, amelynek lépcsőjén lesz a beiktatási ceremónia.

New Yorkban viszont tüntettek Trump ellen. A megmozduláson részt vett Robert De Niro filmszínész, Michael Moore filmrendező és Bill de Blasio, a város demokrata párti polgármestere is.

Kapcsolódók

Kimaradt?