Botka László lesz Orbán Viktor kihívója az MSZP részéről

Az MSZP országos elnöksége egyhangúlag támogatja Botka László miniszterelnök-jelöltségét - közölte az ellenzéki párt elnöke szerdán Budapesten az elnökség üléséről tartott sajtótájékoztatón.

Molnár Gyula azt mondta, az elnökség teljes körűen felhatalmazta Szeged szocialista polgármesterét arra, hogy folytassa le azokat a tárgyalásokat, amelyek a jelöltállításban, a tartalmi kérdésekben szükségesek a következő parlamenti választáson történő győzelemhez.

 Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, 2017 a válaszok éve lesz: választ kell adniuk arra, hogyan és miképpen lehet leváltani a kormányt. Mit kell azért tenni, hogy 2018-ban mindenki megérezhesse, mit jelent egy másik, jobb országban élni - tette hozzá.

Botka László elmondta, a napokban programot hirdet és megkezdi a szükséges tárgyalásokat, a kapott felhatalmazással felelősségteljesen kíván élni. Azon a véleményen volt, hogy a magyar választópolgárok többsége kormányváltást akar.

A demokratikus oldalnak az a felelőssége és kötelessége, hogy ehhez megteremtse a politikai feltételeket, hogy a választói akaratból 2018-ra kormányzóképes parlamenti többség legyen - hangsúlyozta Szeged polgármestere. Az ellenzéki politikus szerint egységes kormányképes alternatíva, közös indulás, vagyis közös lista kell, 106 közös képviselőjelöltre van szükség, akiket a választók előzetes megkérdezése alapján választanak ki. Szükség van új baloldali politikára is - mondta. Kifejtette, az igazságosság új politikája lerombolja az Orbán-rezsimet, de egyértelművé teszi, hogy nem a 2010 előtti világot kívánják visszahozni. „Ezek nem az én feltételeim, ezek a minimális feltételek ahhoz, hogy eséllyel tudjon a demokratikus oldal a 2018-as választásokon indulni" - fogalmazott. Hozzátette: bízik abban, hogy az új igazságosság programjáról vita kezdődik, hiszen ahhoz ajánl szövetséget a demokratikus oldal valamennyi pártjának, civil szervezetének. Mint mondta, a nyitottság nagyon fontos eleme lesz a politikájuknak, ezért várják a javaslatokat is a programhoz.

Botka László közölte, hogy a következő napokban, hetekben megkezdi a szövetségesekkel a tárgyalásokat. "Ezt nem a nyilvánosságnak szánom, mert hiszen ez csak technika, nem hiszem, hogy a választópolgárokat ez foglalkoztatja" - jegyezte meg.

Molnár Gyula a sajtótájékoztató elején jelezte, hogy mindig készen áll a kérdésekre, de ezúttal a részletekről még nem tudnak beszélni. A sajtótájékoztató után Botka László távozott, az elnökség zárt ülése folytatódott.

Kapcsolódók

Kimaradt?