banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

Letartóztatási parancsot adtak ki a Samsung vezetője ellen

A dél-koreai ügyészség hétfőn kérte a Samsung-csoport vezetőjének letartóztatását a Pak Gun Hje államfő elleni korrupciós eljárásban.

Az ügyészség közölte, kezdeményezte Li Dzse Jong, a konglomerátum 48 éves megbízott vezetőjének, a Samsung Electronics alelnökének letartóztatását.

A hivatal bejelentette egyben, vádat emel az ügyben Mun Hjung Pio volt egészségügyi miniszter ellen, aki hivatalával visszaélve nyomást gyakorolt az állami nyugdíjalapra, hogy engedélyezze 2015-ben a Samsung két leányvállalatának, a Samsung C and T és a Cheil Industries összeolvadását.

Az állami nyugdíjalap a Samsung C and T legnagyobb részvényese. A kisebbségben lévő többi részvényes ellenezte a fúziót. Az összeolvadás révén Li Dzse Jong úgy tudta növelni befolyását a Samsung Electronicsban, hogy ne kelljen abban további részvényeket vásárolnia.

A nyomozók a múlt héten meghallgatták Lit azokkal az állításokkal kapcsolatban, amelyek szerint a Samsung jelentős pénzösszegeket adott két olyan alapítványnak, amely Csoj Szun Szil irányítása alatt állt. Szil, aki jelenleg letartóztatásban van, a korrupciós botrányba keveredett és hatalmától ideiglenesen megfosztott Pak Gun Hje dél-koreai elnök barátnője és bizalmasa. Li Dzse Jong korábban cáfolta az állításokat. A Samsung nem kommentálta a történteket.

Kapcsolódók

Kimaradt?