Obama szerint ő legyőzte volna Trumpot

A hivataláról január 20-án leköszönő Barack Obama amerikai elnök azt állította egy hétfőn sugárzott interjújában, hogy legyőzte volna Donald Trump megválasztott elnököt, ha a törvény szerint indulhatott volna egy harmadik mandátumért, és a Demokrata Párt részéről ő lett volna az idén az elnökjelölt. Trump azonnal reagált a Twitteren, és azt írta, Obama semmiképpen nem tudta volna legyőzni őt.

Obama azt mondta David Axelrodnak, a CNN egyik politikai hírmagyarázójának, aki 2008-as és 2012-es kampányában is vezető szerepet töltött be, hogy baloldali politikája még most, 2016-ban is nyertes lett volna.

„A többség még mindig hisz abban az egységes Amerikában, amely toleráns, sokszínű, nyitott, tele van energiával és dinamizmussal. A probléma az, hogy ez nem mindig érvényesül a politikában” – mondta.

Trump szerint azért képtelenség, hogy Obama győzött volna, mert elnöksége alatt az amerikai cégek rengeteg állást helyeztek ki külföldre, nem volt sikeres az Egyesült Államok küzdelme az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen, és mert szerinte kudarcba fulladt Obama egészségügyi reformja.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?