Irakban így ünnepelték a karácsonyt

Megünnepelték a karácsonyt a keresztények Irak északi részén, azokon a településeken, amelyeket az iraki erők az utóbbi hetekben felszabadították az iszlamisták uralma alól - tájékoztat az EuroNews

A legnagyobb iraki keresztény városban, Karakosban és Basikában is több százan vettek részt vasárnap a karácsonyi misén.

Bartellában először gyűltek össze a templomban azóta, hogy 2014 nyarán az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái lerohanták a Moszultól keletre fekvő várost.

Irakban több százezer keresztény él, bár számuk megcsappant 2003 óta.

Közben már több mint 100 ezren menekültek el Moszulból, amelyet az iraki biztonsági erők és szövetségeseik megpróbálnak visszafoglalni az iszlamistáktól.

Október közepén indítottak offenzívát a második legnagyobb iraki város felszabadítására, amely azonban igen lassan halad.

Kapcsolódók

Kimaradt?