Megállíthatatlanul emelkedik az ostromlott Moszulból menekülők száma

Az ENSZ becslései szerint már több mint 45 ezren hagyták el a magát Iszlám Államnak nevező terroszervezet által uralt észak-iraki település - tájékoztat az EuroNews

Ők négy nagyobb menekülttáborban tengődnek jelenleg, amelyeket az UNICEF és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága állított fel három héttel ezelőtt.

A Moszultól 20 kilométerre lévő Hasszán-Sham táborban, amely egy hete létezik, nem csupán a dzsihadisták rémuralma elől eljöttek élnek, hanem olyanok is, akik a nélkülözés, a biztos éhhalalál elől menekültek el. De itt is hosszú sorokban való várakozás után jutnak csak élelemhez, annyian vannak.

Moszul visszafoglalásában százezres haderő vesz részt, kezdve a hadsereg alakulataitól, a biztonsági erőkön és a kurd pesmerga erőkön át a síita fegyveresekig. Az Egyesült Államok légiereje támogatja a csapatokat a negyedik hetébe lépő hadműveletben.

Kapcsolódók

Kimaradt?