Elmenekült Moszulból az Iszlám Állam vezetője

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője elmenekült Moszulból - jelentette hétfőn a Ria Novosztyi orosz hírügynökség az iraki hadsereg közlésére hivatkozva.

Az iraki fegyveres erők sajtóosztályának közlése szerint hírszerzési források megerősítették, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, 150 családot élő pajzsként használva az esetleges légicsapások ellen, elhagyta a dzsihadisták ostrom alatt álló iraki fellegvárát.

A múlt héten Bagdadi felszólította a terrorszervezet harcosait, hogy bármi áron védjék meg Moszult, egyben azzal fenyegette meg az iszlamisták elleni hadműveletben részt vevő Törökországot, hogy az Iszlám Állam "új tevékenységi területének" nevezte a szomszédos államot.

Fuád Maszúm iraki elnök a Kyodo japán hírügynökségnek adott exkluzív interjújában vasárnap azt mondta: bízik abban, hogy országa fegyveres erői az év végéig kiűzik Moszulból a szélsőségeseket, és ha ez bekövetkezik, akkor nem fognak már sokáig kitartani a szíriai Rakkában sem.

Az iraki elnök rámutatott, hogy terveik szerint nem megölni, hanem elfogni akarják a dzsihadisták vezérét. Fuád Maszúm szerint Bagdadi az iraki-szíriai határ mentén folyamatosan mozogva próbálja kijátszani az ellene hajtóvadászatot folytató erőket. "Reméljük, hogy el tudjuk fogni Bagdadit, mivel Szaddám Huszeinhez hasonlóan bíróság elé szeretnénk állítani" - utalt Maszúm az iraki diktátorra, akit egy iraki törvényszék ítélt halálra emberiesség elleni bűnökért, s 2006-ban kivégezték.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?