Bízik a dzsihadisták győzelmében az Iszlám Állam vezetője

Moszul ostromának kezdete óta először küldött üzenetet a nyilvánosságnak az Iszlám Állam vezetője, aki bízik a dzsihadisták győzelmében. Ha hinni lehet a terrorszervezethez köthető al-Furkán nevű csatornán közzétett hangfelvétel hitelességében, Bagdadi arról beszél, hogy ez totális háború, és a nagy dzsihád, melyet az Iszlám Állam vív, csak erősíti azt a hitet és meggyőződést, hogy „ha Isten is úgy akarja”, akkor mindez csak a győzelem előjátéka. 

Irak Ninive kormányzóságának lakóit arra szólítja fel, hogy vegyék fel a harcot „Isten ellenségei” ellen, az öngyilkos harcosoknak pedig megparancsolja, hogy „változtassák nappallá a hitetlenek éjszakáit, pusztítsanak országaikban, hogy patakokban folyjon a vérük".

Abu Bakr al-Bagdadi több mint egy éve nem hallatott már magáról. Nem tudni pontosan, hol tartózkodik, sem azt, hogy egészséges-e vagy megsebesült.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák október 17-én indították meg a támadást az Iszlám Állam iraki fellegvára, Moszul ellen, melyet 2014-ben rohantak le a szélsőségesek, és ahol Bagdadi nem sokkal később kikiáltotta az Iszlám Állam kalifátusát. Az iraki erők a hadművelet megindítása óta már elérték Moszul külvárosait.

Amerikai becslések szerint 3-5 ezer szélsőséges fegyveres lehet a városban, miközben Bagdad 25 ezer embert mozgósított Moszul visszafoglalására, és a kormányerők az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció légierejének támogatását is élvezik.

Kapcsolódók

Kimaradt?