Újabb négyezer felkelő hagyta el Kelet-Aleppót

Több mint 4 ezer felkelőt evakuáltak csütörtökre virradó éjjel Kelet-Aleppó utolsó, még a szíriai ellenzék kezén lévő körzetéből – közölte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC). Az ICRC szerint a városrész kiürítésének folyamata péntekig tart.

Az evakuálások december 15-i kezdete óta így már csaknem 34 ezren, köztük fegyveres felkelők és civilek hagyták el a szóban forgó körzetet - mondta az AFP francia hírügynökségnek Ingy Sedky, a vöröskereszt bizottságának szíriai szóvivője.Az evakuálások egész nap és egész éjjel folytatódnak, és valószínűleg még pénteken is tartanak. Még ezreket kell kimenekíteni, de pontos adatok nincsenek arról, hogy még hányan maradtak a városrészben. Az ICRC szerint a súlyos sebesülteket és betegeket már biztonságba helyezték.

A szíriai kormány eddig még semmilyen hivatalos adatot nem közölt a kelet-aleppói evakuálási műveletekről. Ha véget ér a mostani kimenekítési procedúra, a Bassár el-Aszad elnök vezette szíriai rezsim bejelentheti, hogy teljesen visszafoglalta az észak-szíriai várost, ami a csaknem hat éve tartó polgárháború legfontosabb kormányzati győzelmeként értékelhető.

Aszad a Sana állami hírügynökség csütörtöki jelentése szerint azt mondta, hogy a kormányerők aleppói sikere győzelem mindenki számára, aki “a terror elleni harcot” támogatja. Utóbbiak közül a szíriai elnök szoros szövetségeseit, Iránt és Oroszországot említette. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a tárca kollégiumának csütörtöki moszkvai tanácskozásán kijelentette, hogy a 2015 szeptemberében indult orosz légicsapások során 35 ezer fegyverest öltek meg Szíriában.

A szíriai kormány minden ellene harcoló felkelőt terroristának bélyegez. Aszad egy magas rangú iráni küldöttséggel tartott találkozót követően kijelentette: a harcmezőn elért sikerek alapvető fontosságú lépést jelentenek abba az irányba, hogy Szíria egész területén megszűnjön a terrorizmus, illetve megfelelő körülmények legyenek a háború lezárását célzó megoldáshoz.

A véres konfliktus 2011 óta több mint 310 ezer halálos áldozatot követelt, és a lakosság több mint felét kényszerítette otthona elhagyására.

Kapcsolódók

Kimaradt?