Az Iszlám Állam magára vállalta a berlini terrortámadást

Az Iszlám Állam szócsövének számító Aamák hírügynökség szerint a szervezet harcosa volt, aki berlini tettével eleget tett "a keresztesek koalícióját alkotó országok állampolgárainak megtámadására buzdító felhívásoknak".

Thomas de Maiziere német belügyminiszter a hírre reagálva megfontoltságra intett. "Csak most hallottunk arról, hogy állítólag magára vállalta a történteket az úgynevezett Iszlám Állam, amely valójában terroristák bandája" - fogalmazott a miniszter az ARD országos köztelevíziónak nyilatkozva. Megerősítette, hogy több szálon nyomoznak, és nem nyugszanak, amíg az elkövetőt, vagy elkövetőket el nem fogják.

De Maiziere korábban kijelentette, hogy a hétfő esti gázolás kétségtelenül terrortámadás volt. Ugyanerről beszélt Angela Merkel német kancellár keddi sajtótájékoztatóján.

Elengedték a gyanúsítottat

Az Aamák közléséről nem sokkal azután adtak hírt sajtóforrások, hogy a német szövetségi legfőbb ügyészség bejelentette: a korábban őrizetbe vett gyanúsítottat bizonyítékok híján elengedték, mert nem sikerült igazolni, hogy valóban ő ült annak a lengyel rendszámú kamionnak a volánjánál, amely hétfő este belehajtott a berlini karácsonyi vásár vendégeinek tömegébe.

A Naved B.-ként azonosított 23 éves pakisztáni férfi az ügyészség közlése szerint együttműködő volt, vallomást tett, de tagadta, hogy köze lenne a történtekhez. A rendőrség így tovább keresi az elkövetőt, akinek vélhetően fegyvere is van. Erre abból lehet következtetni, hogy egyelőre nem került elő az a lőfegyver, amellyel lelőtték a kamion lengyel sofőrjét

A merényletben 12-en haltak meg, 45-en pedig megsebesültek. A sebesültek között egy magyar állampolgár is van.

Kapcsolódók

Kimaradt?