Merkel: Tovább kell dolgozni a menekültek elosztásának ügyén

Tovább kell dolgozni a menekültek európai uniós tagállamok közötti elosztásának ügyén - mondta a német kancellár egy hétfő esti televíziós interjúban. Angela Merkel az ARD országos köztelevízióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy a menekültek ügye mindenekelőtt globális probléma, de nagy európai kihívás is, és a tagállamok közötti szolidaritás nem megfelelő, ezért tovább kell küzdeni a „feladatok jobb elosztásáért”.

Valamennyi tagország egyetért abban, hogy az EU külső határát hatékonyabban kell védeni, és egyetértés van abban is, hogy küzdeni kell a menekülésre késztető okok megszüntetéséért és azért, hogy a menekültek jobb ellátást kapjanak a hazájuk közelében. Azonban az EU-ban tartózkodó menekültek tagállamok közötti elosztásával „még mindig nagy gondok vannak”, ezért tovább kell folytatni a munkát, bár „nem ez az első téma, amelyen egy évnél hosszabb ideig kell dolgozni” – mondta Angela Merkel.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) kedden kezdődő tisztújító kongresszusáról a többi között elmondta, hogy pártja kiáll az elutasított menedékkérők távozása mellett. A védelemre nem szoruló kérelmezőknek barátságosan is meg lehet mondani, hogy haza kell menniük, szükség esetén pedig a „jogállam erejével” kell gondoskodni távozásukról, ami elengedhetetlen, mert a befogadó közösség különben nem tud segíteni a valóban védelemre szorulóknak – mondta a CDU vezetője, aki a kongresszuson ismét elindul a pártelnöki tisztségért.

„Még egyszer” megpályázza az elnökséget

Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy senki sem pótolhatatlan, és hosszú mérlegelés után döntött úgy, hogy „még egyszer” megpályázza az elnökséget és kancellárjelöltként vezeti pártját a 2017 őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás kampányában. Aláhúzta, hogy a vállalás nemcsak a kampányra érvényes, hanem a teljes következő kormányzati ciklusra szól.

Hozzátette, hogy a 2005-ben kezdett kormányzás eredményeire építve a CDU a vezetésével „iránymutatással tud szolgálni nehéz időkben”, márpedig a következő évek a globalizáció és a digitalizáció eddigi fejleményei alapján nem ígérkeznek éppen könnyűnek.

Arra a kérdésre, hogy a küldöttek a menekültválság körüli viták, feszültségek után milyen választási eredménnyel erősíthetik meg tisztségében, azt mondta, hogy „őszinte eredményre” számít.

A bajor testvérpárttal (CSU) a befogadható menekültek létszámának évi 200 ezres felső határáról folytatott vitáról Angela Merkel elmondta, hogy továbbra sem egyezik a pártszövetség tagjainak álláspontja, de ez más ügyekben is előfordul, és együtt lehet élni vele.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?