Az orosz hadsereg szerint a militánsok vegyi fegyvert vetettek be Aleppónál

Bizonyítékot találtak orosz katonai szakértők arra, hogy szíriai militánsok vegyi fegyvert vetettek be Aleppónál - jelentette be pénteken Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Konasenkov szerint Aleppó délnyugati külvárosában klórt és fehérfoszfort tartalmazó repeszeket, fel nem robbant lövedékeket találtak. Ezen anyagok alkalmazását tiltja az 1993. január 13-án megkötött vegyifegyver-egyezmény. A tábornok hangsúlyozta: bebizonyosodott, hogy a terroristák vegyi fegyvert alkalmaznak a civil lakosság és a szíriai kormányerők katonái ellen.

Oroszország radiológiai, vegyi és biológiai védelmi központjának egy név nélkül nyilatkozó illetékese a TASZSZ állami hírügynökségnek kijelentette, hogy Aleppó 1070-es negyedének lakásaiban vegyi támadás következtében egy ember meghalt,  többtucatnyian pedig légúti sérüléseket szenvedtek. Szavai szerint a néhány napja felszabadított területet a militánsok még mindig tűz alatt tartják.

Egy független szakértői vizsgálat alapján, amely arra a megállapításra jutott, hogy a szíriai kormányerők vegyi fegyvert vetettek be, az Egyesült Államok és több szövetségese szankciók bevezetését sürgeti Damaszkusz ellen. Moszkva megkérdőjelezte a vizsgálat eredményét és azt állította, hogy nem a kormányerők, hanem a lázadók alkalmaznak ilyen eszközöket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghosszabbította azoknak az ellenőröknek a mandátumát, akiknek meg kell állapítaniuk, hogy ki a felelős a vegyi támadásokért Szíriában.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak pénteken kijelentette: Moszkva nem kapott hivatalos megerősítést a The Washington Post amerikai napilap azon közlésére, amely szerint Barack Obama amerikai elnök utasítást adott az an-Nuszra Front vezetőinek megsemmisítésére. „Ha ilyen döntés született, azt csak üdvözölni tudjuk" - mondta a diplomáciai vezető.

Oleg Sziromolotov, az orosz külügyminiszter egy másik helyettese közölte, hogy Moszkvában egyelőre nem készülnek új tervekkel a Washingtonnal folytatandó terrorelhárítási együttműködésre. Mint mondta, az orosz diplomácia kivár és figyel, mert az új amerikai elnököt, Donald Trumpot csak két napja választották meg, és mert a megválasztás előtt tett ígéreteit retorikai fogásoknak tekinti csupán.

Kapcsolódók

Kimaradt?