Belga fiatalok készültek az Iszlám Államhoz

17 és 28 év közötti belga fiatalok útlevelét vonták be. Titkosszolgálati adatok szerint az Iszlám Államnak Belgiumban legalább 157 nyilvántartott támogatója van.

A fiatalok Belgium északi és főként keleti országrészéből származnak – értesült a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap. Jan Jambon belga belügyminiszter ezt nem erősítette meg, csak annyit közölt, hogy a fiatalok arra készültek, hogy Szíriába induljanak.

A belga fenyegetéseket elemző központ január elején helyezte kilátásba a külföldre távozott és szélsőséges csoportokhoz csatlakozott belga állampolgárok igazolványának visszavonását vagy érvénytelenítését. Javaslatára október végéig 26 lehetséges terrorista szervezetben harcoló vagy a csoportokhoz csatlakozni vágyó belga állampolgár személyi okmányát vonták vissza Belgiumban.

A központ adatai szerint az Iszlám Állam 2012-es megalakulása óta legalább 457 belga állampolgár csatlakozott Szíria vagy Irak területén tevékenykedő terrorista csoportokhoz. A 2016 elején mért adatok szerint 266 belga harcolt a két ország valamelyikében.

A terrorszervezetek megalakulása és a közel-keleti háború kirobbanása óta 90 belga halt meg a harcokban, de erről hivatalos megerősítés nagyon kevés esetben érkezett. Az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió úgy tudja, a titkosszolgálatok segítségével a belga rendőrség nyár közepéig 73 embert fogott el azok közül, akik a szíriai vagy iraki harcokban kívántak részt venni.

Kapcsolódók

Kimaradt?