Amnesty: Több száz civil áldozata lehet a légitámadásoknak Szíriában

Az Amnesty International szerint több száz civil áldozata lehet az Egyesült Államok vezette nemzetközi hadikoalíció Szíriában végrehajtott légitámadásainak. Az emberi jogi szervezet közölte: az általuk vizsgált 11, az Iszlám Állam ellen a nyugati koalíció által az elmúlt két évben végrehajtott légicsapásban úgy tűnik, mintegy 300 polgári lakos halt meg.

Az Amnesty szerint az Egyesült Államok nem válaszolt arra a memorandumra, amelyet a szervezet ez ügyben küldött a védelmi minisztériumnak. Ebben az állt, hogy az elemzések szerint a koalíció szíriai műveleteit irányító amerikai parancsnokság nem tette meg a szükséges elővigyázatossági intézkedéseket a civil lakosság védelmére, és jogsértően hajtott végre támadásokat.

A szervezet szerint független és pártatlan vizsgálattal kell feltárni a nemzetközi emberi jogok potenciális megsértését, és a vizsgálati eredményt nyilvánosságra kell hozni.

Az Amnesty kiemel három, az észak-szíriai Aleppó környékét ért nyugati légitámadást, amelyben adatai szerint összesen száznál több civil halt meg. Az Amnesty szerint ideje, hogy az amerikai hatóságok a nyilvánosság elé tárják a koalíció támadásai által a szíriai civileknek okozott károkat.

Kapcsolódók

Kimaradt?