Budapesti robbantás: nem valószínűsíthető az ideológiai motiváció

A jelenlegi információk alapján az ideológiai, különösen a dzsihadista motiváció nem valószínűsíthető a budapesti Teréz körúton szombaton történt robbantással kapcsolatban - közölte Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten.

Molnár Zsolt a nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság zárt ülését követően újságíróknak azt mondta: a robbantás motivációjáról keveset tudni jelenleg, a nyomozás zajlik, a jelenlegi információk alapján az ideológiai, különösen a dzsihadista háttérindíték nem valószínűsíthető. A jelek szerint a két rendőr vagy a rendőrség volt a célpont, azonban a motivációról biztosat keveset tudni jelenleg - nyomatékosította.

Hangsúlyozta, a nyomozás során több variációt vizsgál a rendőrség: lehettek-e személyes motívumok az ügyben, a rendőrséggel szembeni, esetleg a magyar állam és társadalom elleni támadás állhat-e a robbantás mögött. Mint mondta: az egyértelműen kijelenthető, hogy a két rendőr életét ki akarták oltani. Az elkövetés körülményei az elkövetés eszköze egyértelműsítik ezt - mondta Molnár Zsolt.

Közölte, a testület ülésén kifogásolta, hogy mintegy húsz óra telt el a robbantás és az első érdemi tájékoztatás között. Szerinte ennyi időnek nem szabad eltelnie egy jogállamban az állampolgárok tájékoztatása nélkül, mert ennyi idő alatt kétségek, félelmek indulatok keletkeznek. Molnár Zsolt szerint ez súlyos kommunikációs hiba volt.

„Pánikkeltésnek nincs helye”

Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke azt hangsúlyozta: a robbantásról szóló meghallgatás egyetlen dolgot rögzített, hogy az interneten és a médiában megjelent találgatásoknak, feltételezéseknek nincs valós alapjuk. A pánikkeltésnek helye nincs - szögezte le. Mint mondta, hétfő estétől a Központi Nyomozó Főügyészség veszi át az ügy irányítását. Óriási erőkkel hajtóvadászat indult a "hidegvérű elkövető ellen" - jelentette ki.

Hangsúlyozta, a két rendőr életének kioltására irányult a merénylet. Az ügyben egyelőre nem lehet kizárni semmilyen összefüggést, a nyomozás még nem tart ott, az ilyen feltételezések egyszerű spekulációk - mondta Kósa Lajos hozzátéve: minden szálon nyomoz a rendőrség, és a jelenlegi állapotok szerint semmilyen teóriát sem megerősíteni sem megcáfolni nem tudnak.

Kérdésekre válaszolva Molnár Zsolt elmondta, a nyomozás feladata kideríteni, hogy lehetett-e ideológia alapja a robbantásnak. Teljes bizonyossággal és teljes felelősséggel kizárni ezt nem lehet, de jelenleg erre nem utal semmi - közölte Molnár Zsolt rámutatva arra: a dzsihdista merényletek jellemzője, hogy az elkövetés után viszonylag rövid idő után az elkövetők felelősséget vállalnak a tettükért. A két politikus közölte, hogy ezeknél többet nem árulhatnak el a nyomozás állásáról.

Kapcsolódók

Kimaradt?