Budapesti robbantás: ki akarták végezni a rendőröket

Robbantás történt szombat éjjel Budapest VI. kerületében, a Teréz körúton, a támadás célpontjai a rendőrök voltak, "ki akarták végezni" őket - jelentette be az országos rendőrfőkapitány vasárnap este Budapesten, sajtótájékoztatón.

Papp Károly elmondta: a két megsérült rendőr állapota stabil, a szükséges műtéteken túl vannak, a rendőrnő életveszélyes, járőrtársa súlyos sérüléseket szerzett a robbantásban. A rendőrnőt még altatják.

Az országos rendőrfőkapitány azt mondta: házi készítésű repeszképző anyagokkal kombinált robbanószerkezet robbant. A rendőrség 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a robbantás gyanúsítottjának felkutatására. Közölte azt is: az elkövető 170 centiméter magas, 20-25 év közötti, világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmert, fehér sportcipőt viselő férfi.

Papp Károly arra a kérdésre, hogy történhetett-e terrortámadás azt mondta, hajnalban hét verziót állított fel a rendőrség magyarázatként, mindegyik lehetőségét vizsgálják.

Több száz rendőr dolgozik az ügyön

Papp Károly ismertetése szerint több száz rendőr dolgozik az ügyön, és együttműködnek a Terrorelhárítási Központtal, valamint a polgári titkosszolgálatokkal is. Éjszaka megkezdték a szemlét, a tanúkutatást, a szakértőket is bevonták, és 145 kamerafelvételt is lefoglaltak. A kamerafelvételek értékelését megkezdte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ.

A főkapitány bejelentette azt is, hogy az éjszaka folyamán a szakmai protokollnak megfelelően elrendelte a robbanóanyagra, robbanószerre vonatkozóan a szigorított ellenőrzést a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a közúti határátkelőhelyeken és elrendelte valamennyi nemzetközi személyszállító vonat rendőri ellenőrzését és kísérését.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője a sajtótájékoztatón közölte: éjszaka tájékoztatta arról az országos rendőrfőkapitány, hogy szolgálatukat teljesítő, hivatalos személyként eljáró rendőrök sérelmére követtek el bűncselekményt, ami megalapozza, hogy a KNYF vegye át az ügyet.

A főügyész elmondása szerint több ügyészt is a helyszínre küldött, hogy ismerkedjenek a bizonyítékokkal és segítsék a felderítést. Mint mondta, minden feltétel biztosított ahhoz, hogy amikor hétfőn átveszik a nyomozást, az eljárás "törés nélkül haladjon tovább".

A járőrpáros volt a célpont

Az országos rendőrfőkapitány kérdésre elmondta: a rendőrök járőröztek, ebben a körzetben teljesítettek szolgálatot, azaz nem hívásra mentek és nem intézkedés közben voltak. Arra a felvetésre, utal-e bármi arra, hogy a járőrpáros egyik tagja lett volna a bűncselekmény célpontja, azt válaszolta, hogy a járőrpáros volt a célpont.

Papp Károly válasza szerint a bűncselekmény környéke addig lesz lezárva, amíg a szemlebizottság vezetője azt nem jelenti a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjének, hogy a szemlét befejezték. Ebbe - mint mondta - nem kíván országos rendőrfőkapitányként beleszólni. Az elkövető hollétét firtató kérdésre pedig annyit mondott, a nyomozás érdekében erre nem kíván válaszolni.

A sajtótájékoztató elején lejátszották azt a négy hangfájlt, amelyen a járőrpáros férfi tagja segítséget kért a robbanás után. A járőr először arról beszélt, robbanás történt a Teréz körúton, majd segítséget kért, elmondta, hogy egy rendőr eszméletlen, végül mentőt kért megsérült kolléganőjének.

Kapcsolódók

Kimaradt?