Lemondott a Bayer Zsoltot kitüntetésre jelölő alapítvány elnöke

Megtartotta kuratóriumi ülését az az alapítvány, amely hivatalosan jelölte Bayer Zsoltot a Magyar Érdemrend kitüntetésre, és az ülés azzal ért véget, hogy az elnök Stark Tamás lemondott - értesült a hvg.hu.

A GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány amúgy is furcsán jelölte Bayert: a jelölés tényéről az elnökhelyettes Pintér Jolánon kívül egy más kuratóriumi tag sem tudott, ez most egyértelművé vált az ülésen is. Az eljárás miatt a jelen lévő tagok megdöbbenésüknek adtak hangot.

Pintér korábban azt mondta, hogy amikor a jelölést megtette, még nem ismerte Bayer közéleti-publicisztikai munkásságát, és ezt fenntartotta most is a kuratóriumi ülésen. Stark Tamás ugyanakkor nem tervezte beadni a lemondását, hanem előzetesen azt indítványozta, adjanak ki egy, a jelöléstől elhatárolódó nyilatkozatot, de nem támogatta ezt a kuratórium.

Aa jelölés okozta "morális teherrel" a vállán nem akart elnök maradni, Pintér Jolán pedig érezte úgy, hogy őt terhelné ezért a felelősség, így nem vetette fel, hogy inkább ő mondana le - mondta Stark a hvg.hu-nak.

Kapcsolódók

Kimaradt?