Megszólalt Bayer Zsolt a lovagkereszt-ügyben

Bayer Zsoltnak nem áll szándékában, hogy visszaadja a kitüntetését, de a korábbi díjazottak személye miatt felmerült benne, hogy nem kellett volna átvennie a lovagkeresztet.

A publicista a Magyar Időknek azt nyilatkozta: van olyan kijelentése, amelyet utólag visszavonna. A napilap szerdai számában megjelent interjúban Bayer Zsolt hangsúlyozta, így, hogy már többen visszaadták a díjat, sokkal könnyebb lesz viselnie az elismerést a többi kitüntetettnek.

Megjegyezte, hogy ha „az összes jelzőként használt trágárságomat a jelenlegi miniszterelnökre, kormánytagokra, fideszes és KDNP-s képviselőkre aggattam volna, ezt a díjat már réges-rég megkaptam volna – Gyurcsány Ferenctől”.

A publicista a Magyar Időknek azt mondta, amikor megkapta az értesítést a díj adományozásáról, akkor a boldogság, az öröm és a meghatottság után a negyedik gondolata az volt, hogy botrány lesz belőle. Hozzátette: mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal: a kormány, a miniszterelnök és több kormányképviselő az, akit „össze kell kenni azzal, hogy egy magamfajta náci, rasszista görénynek efféle kitüntetést mert adni” – fogalmazott Bayer Zsolt.

Stílusával kapcsolatban úgy foglalt állást: „a kurvaanyázással senki sem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra”.

Van kijelentése, amit visszavonna

Arra a kérdésre, hogy van-e olyan kijelentés, amelyet utólag visszavonna, azt válaszolta: „most, hogy így belegondolok, igen”, az orgoványi erdőt. „Nem azért, mert bármiféle szándékom lett volna akárcsak utalás szintjén is a zsidóság elleni uszításra. Nem is lehetett volna, mert az orgoványi erdőben történt rémségeknek nem volt antiszemita felhangjuk, azoknak kommunistaellenes felhangjuk volt.” Mint mondta, ő a Kun Béla-féle patkánylázadás szereplőire, támogatóira gondolt, amikor azt írta, hogy sajnos nem sikerült mindenkit elásni az orgoványi erdőben. „Elismerem, félreérthető volt. Ezt bánom, de már nem lehet visszavonni” – olvasható az interjúban.

Mint ismeretes, Bayer Zsolt a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át Lázár Jánostól, a Miniszterelnökséget vezető minisztertől. A Magyar Hírlap publicistájának kitüntetése miatt sok állami díjazott döntött úgy – jelenleg 71 személy –, hogy visszaküldi az államfőnek a korábban kapott elismerést. Bayer Zsolt azonban közölte: nem adja vissza a kitüntetést, és nem érti azokat, akik így tesznek.

Kapcsolódók

Kimaradt?