Egy fél várost elpusztított az olaszországi földrengés, halottak is vannak

Legalább hat halálos áldozata és számos sérültje van az Olaszország középső részét szerda hajnalban sújtó erős, 6,1-es magnitúdójú földmozgásnak - közölték az olasz hatóságok.

A 3 óra 38 perckor bekövetkezett földmozgást Rómától Nápolyig érezni lehetett, az olasz fővárosban is többen a házakból az utcákra menekültek. A rengés epicentruma a földtani jelentések szerint a Lazio régióbeli Accumoli közelében volt. A kisvárosban a helyi hatóságok beszámolója szerint egy család négy tagja lelte halálát a romok alatt. Ketten a Marche régióban található Arqata del Tronto kis hegyi településen vesztették életüket.

Számos sérültje van a természeti csapásnak a szintén Lazio régióban található, Rómától 140 kilométerre északra fekvő, Appenninek-hegységbeli Amatrice kisvárosban, amely a Gran Sasso természetvédelmi területen fekszik. Sergio Pirozzi polgármester "drámának" nevezte a településen történteket, és mint mondta, "vannak halottak". A SkyTg24 hírtelevíziónak sírva nyilatkozott arról, hogy a kisváros fele "nincsen többé".

Azonnali segítséget kért az épületek romjai alatt levő emberek kimentésére. Elmondta, hogy a település központi sétálóutcája megsemmisült. Tűzoltókra és helikopterekre van szükség - mondta. Hozzátette, hogy a település nehezen megközelíthető a bevezető utak omlása miatt is.

A földmozgásban több kórház is megrongálódott. Az amatricei intézetből a betegeket biztonságos helyre kellett szállítani, és több más településen is hasonló intézkedésre kényszerültek. Matteo Renzi miniszterelnök szóvivője Twitter-fiókjában közölte, hogy a kormány felvette a kapcsolatot a polgári védelmi hatóságokkal.

A mostani földmozgás méreteiben az Abruzzo régióbeli L'Aquila városát elpusztító, több mint 300 halálos áldozatot követelő 2009-es rengéshez hasonlítható - közölte Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője. Az amerikai földtani intézet mérése szerint a szerdai földrengés 6,2-es erősségű volt.
 

Kapcsolódók

Kimaradt?