Lassan nem marad rab a guantanamói fogolytáborban

Az Egyesült Arab Emírségekbe szállítottak hétfőn 15 foglyot Guantánamóról, ami az eddigi legnagyobb létszámú csoportos szabadon engedés a kubai területen lévő amerikai börtöntáborból Barack Obama elnöksége alatt - jelentette be a washingtoni védelmi minisztérium.

A szóban forgó foglyok közül 12 jemeni, három pedig afgán állampolgár. Így már csak 61 fogoly van a börtöntáborban.

A 2002-ben létesített intézményben kezdetben mintegy 800 olyan külföldit tartottak fogva bírósági ítélet nélkül, akit az Egyesült Államok elleni fegyveres harccal, egyúttal terrorszervezethez tartozással gyanúsítottak. Közülük 532-t már a Bush-kormány szabadon engedett, gyakran nagy csoportokban, főleg Afganisztánba, illetve Szaúd-Arábiába.

Obama első, 2008-as választási kampányában azt ígérte, hogy elnöksége alatt bezáratja a tábort. Washingtoni kormányzati források a Reuters hírügynökség szerint nemrég azt mondták, hogy az elnök valószínűleg nem fogja elrendelni a börtön bezárását, mert ez áthághatatlan akadályokba ütközik.

Ennek ellenére Naureen Shah, az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet amerikai részlegének egyik igazgatója az AP hírügynökségnek hétfőn azt mondta: a legújabb csoportos szabadon engedés „egyértelmű jele annak, hogy Obama elnök komolyan gondolja a tábor bezárását”, mielőtt januárban távozna hivatalából.

Kapcsolódók

Kimaradt?