Kövér szerint „egyre mélyül a szakadék az erdélyi magyar közösség és annak vezetői között”

Megszólalt a héten a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke és a rá jellemző empátiával meg egy buzgón alákérdező főszerkesztő-asszony hatékony segítségével, kifejtette álláspontját, egyebek mellett, a magyarságpolitika időszerű kérdéseiről. Szerinte a magyar nemzetpolitika ezidőtájt legnagyobb gondja az, hogy „vannak olyan magyar politikai vezetők, akiknek az az egzisztenciális és politikai érdekük, hogy az általuk vezetett közösség kizárólag őket tartsa viszonyítási pontnak, vagyis hogy minél teljesebb legyen a befolyásuk, így ugyanis nagyobb a súlyuk a belpolitikai küzdelmeikben. Ez némely esetben olyan törekvések-re készteti őket, hogy a demokrácia keretei között a saját közösségük fölött meglehetősen erős diktatúrát, hegemóniát gyakoroljanak, ami szintén a nemzet szétfoszlásához, leépüléséhez vezet.”Hogy a rádióhallgatóknak ne legyen semmilyen kételye azt illetően, hogy kik is azok az „elvetemültek”, akik saját közösségük fölött hegemóniát, sőt diktatúrát kívánnak gyakorolni, a házelnök rögtön meg is nevezte példázata alanyait: ennek legékesebb bizonyítékaként a legutóbbi romániai parlamenti választásokat említette, tehát értelemszerűen az ott fellépő magyar pártok vezetőit értette.

Hogy mindkettőre vagy csak az egyikre gondolt, afelől nem lehet kétségünk, bár az általában szókimondó házelnök konkrét nevet nem említett. Az eligazodás érdekében érdemes visszaemlékezni Kövér korábbi sajtómegnyílvánulásaira, különösen arra, melyet egy „érdekes” időpontban tett. 2012. július 9-én, épp aznap amikor Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában fogadta Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét és Bíró Rozáliát, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnökét, a házelnök egy, a Magyar Hírlapnak adott mélyinterjúban az RMDSZ és a Híd-Most politikusairól kifejtette: „a helytartó szerepét töltik be a túszhelyzetben lévő magyar kisebbség körében”. Akkor még azt is elmondta: „Az RMDSZ vezetése nagyon régóta az MSZP-vel ápolja a legszorosabb kapcsolatot, amiben persze nincs semmi meglepő, hiszen mindkét párt ugyanolyan bolsevik gyökerekből táplálkozik, az erkölcseik, mentalitásuk és érdekeik is közösek. Mindkét párt „kívülről” vezérelt, s mindkettő azon dolgozik, hogy az erdélyi magyarság számára Budapest megszűnjön orientációs pont lenni. Az RMDSZ vezérkara alig több mint három évvel a 2004. december 5-i népszavazás után szemrebbenés nélkül elfogadta annak a Gyurcsány Ferencnek a támogatását, aki az általa vezérelt uszító kampánnyal a nemzetárulás minősített esetét valósította meg.”

Bizonyára nem volt a véletlen műve, hogy a 23 perces Kövér interjú, ami december 30-án 7 óra 33 és 7 óra 56 között hangzott el és az MTI honlapjára alig ¾ óra alatt már fel is került, a következő címet kapta: Kövér: mélyül a szakadék az erdélyi magyarság és vezetői között.Történt ez annak ellenére, hogy a Perjés Klára készítette alákérdezős interjú első 19 percében nem is esett szó magyarságpolitikáról vagy az erdélyi magyarság helyzetéről. Természetesen a rádiós beszélgetés azonnal hatalmas „médiasiker” lett: nem volt olyan hazai vagy szomszédországbeli médium, amely ne tartotta volna fontosnak azonnal a címlapokra röpíteni a Kövér interjúban foglaltakat.

„Egyre mélyül a szakadék az erdélyi magyar közösség és annak vezetői között”  – jelentette ki megfellebbezhetetlenül a Vasárnapi Újságban a budapesti parlament elnöke (és nem mellesleg a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke),  és hozzátette: „Huszonkét év elvtelen, az alapvető kérdéseket mindig zárójelbe helyező, a mindennapi egzisztenciára koncentráló elitpolitizálásának az eredményeképpen kevesebb magyar szavazott az országgyűlési választásokon arányait tekintve, mint román" – jelezve, hogy a rendszerváltás kezdetén ez még éppen fordítva volt. Ráadásul - hívta fel a figyelmet : „e magyarok egy jelentős része is román pártokra adta voksát, vagyis kezd mélyülni a szakadék a még legerősebb, legkompaktabb határon túli magyar közösség, az erdélyi magyarság és annak vezetői között, aminek beláthatatlan következményei vannak. A mostani romániai választási eredmény az utolsó utáni figyelmeztetés, hogy valamin változtatni kell”.

A házelnök egyes állításainak valóságtartalmára reflektálni – így például arra, hogy mire alapozza nevezett ideges úr azt az állítását, hogy az erdélyi magyarok„jelentős része is román pártokra adta voksát” – aligha érdemes. A tények makacs dolgok, december 9.-e ezt bebizonyította. Olyan kimutatásról, ami erdélyi magyar szavazók román pártokra történő voksolását mérte volna fel, nem tudunk. A jelek szerint csak ő ismer ilyet egyedül a Kárpát medencében, meg azon kívül is, de a forrását nem kívánta felfedni. Erről legfeljebb az interjúkészítő riporter érdeklődhetett volna, de ő nem tette meg. Persze ezt aligha lehetett volna elvárni egy közszolgálati (?) rádió műsorának felelős szerkesztőjétől, akinek kérdezési stílusa volt a bizonyíték arra: könnyen összetéveszthető a közszolgálati riporter pártatlan munkája a pártállam korában agitációs propagandának nevezett tevékenységével és szemléletével. Elvégre egyetlen szava sem volt akkor sem, amikor a decemberi diáklázadásokról azt állította Kövér László, hogy ezek „a fiatalok értékvesztésének vagy elbizonytalanodásnak és zavarának a kifejeződései” továbbá akkor sem, amikor a házelnök kifejtette: a diáktiltakozások csupán arról szólnak, hogy „egyes politikai erők alantas módon gyerekeket tolnak maguk előtt egynémely, szakmájához és hivatásához méltatlan pedagógus” közreműködésével.

És nem volt egyetlen közbevetése e médiamunkásnak akkor sem, amikor interjúalanya az „elitnegyedekben lakó” és a magyar valóság realitásaitól elrugaszkodott alkotmánybírókat bírálta. Azokat, akik minapi, hatalmas visszhangot kiváltó döntésükkel (kimondták, hogy az Országgyűlés túllépett jogalkotási felhatalmazásán, amikor az alaptörvény átmeneti rendelkezései közé olyanokat is beiktatott, amelyek hosszabb távra szóló, általános szabályokat tartalmaznak és ezért azokat – köztük az előzetes választási regisztrációra vonatkozókat – megsemmisítette) véleményt mondtak nemcsak hibás törvényekről, hanem egy „sikeres” kormányzási gyakorlatról is. Nem kérdezett rá erre a Vasárnapi Újság felelős szerkesztője, hiszen tudhatta: már kimondatott fölöttük az ítélet éppen interjúalanya, Kövér László által, aki néhány nappal korábbi karácsonyi üzenetében elmondta: az Alkotmánybíróság a kommunista hatalomátmentés eszköze. („Abban, hogy 2010-re alkotmányos szempontból is a csőd szélére jutott az ország, Sólyom Lászlónak is, aki szemlátomást nehezen viseli köztársasági elnöki tisztségének elvesztését, van felelőssége…a láthatatlan alkotmány’ nevű istenség papjainak teokratikus hatalmát hozva létre a népszuverenitás felett.”)

Volt viszont ennek a házelnöki interjúnak egy olyan fejezet is, amelyet az MTI valamiért nem tartott méltónak arra, hogy közkinccsé tegye. Tegyük meg mi a nemzeti hírügynökség helyett.  Kövér az uniós országok vezető politikusokat bírálva, kifejtette: „a mai Európában, vezető pozícióban levő politikai elit, ahhoz a generációhoz tartozik, amely 1968 baloldali mozgalmaiban nyerte el indíttatását és azokat a hatásokat nem tudják kioperálni magukból, amelyek legfogékonyabb időszakában érik az embert” Ők azok „akik ’68-ban randalíroztak és ez nagy élmény volt számukra” és ők azok, „akik számára máig meghatározóak az akkori baloldali világmegváltó eszmék. A leggyomorforgatóbb pedig az, hogy ezt nem vallják be és nem hajlandók ezzel szembenézni.”

Mindezt meghallgatva óhatatlanul örülnünk kell: amire a nyugati politikai elit tagjai képtelenek voltak, az Magyarhonban sikerült, errefelé az ifjúkor élményanyagait „kioperálni magunkból” egycsapásra is lehet. Maga a nyilatkozó életrajza a meggyőző bizonyíték erre.

Az egykor MSZMP tag és az MSZMP Központi Bizottság háttér-intézményében dolgozó Kövér László, aki a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsának egyik alelnöké is volt (a másik MISZOT-alelnök Gyurcsány Ferenc névre hallgatott) az állampárttól indulva liberálisokhoz csapódó fiatal és lázadóvá fejlődött, majd Soros ösztöndíjas demokratává vált. Innen vezetett az út a jobbközép konzervatívokhoz, most meg éppen nemzeti radikálissá lett.’90-ben Trianon országházi emlegetéséért még a többi Fideszesselfelháborodottan kivonult, de mára ezt az élményanyagot is sikerült magából kioperálnia. A közel két évtizede, 1992. február 25-én a parlamentben még a többi Fideszessel együtt a keresztény hittel és az istenhívőkkel ízléstelenül gúnyolódó Kövér László ma már keresztény-nemzeti szellemiségű politikus. Ha pedig valaki kérdezni merné a régebbi élményanyagokról, bizonyára mélységesen elítélné azt az otrombaságot, melyet párttársa Orbán Viktor Fidesz frakcióvezető 1991. június 10-én – a parlamenti jegyzőkönyv tanúsága szerint – elkövetett, beszólva egy MDF-es képviselőnek: „Remélem, a keresztény-demokraták tapsolnak. Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!”

Németh Zsolt: a magyar kormánynak van egy sikeres nemzetpolitikája, a határon túli magyar közösségek pártjainak pedig vannak kötelességeik, meg felelősségük továbbá sok-sok tennivalójuk 2013-ban

Megszólalt a héten Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti állam-titkára is és karácsony másnapján évértékelőt tartott az MTI számára, melyben kifejtette: 2012-ben az Orbán kormány komoly eredményeket ért el a nemzetpolitikában, különösen az oktatás-politikában, a határ- menti térségek fejlesztésében, a temerini fiúk esetéhez hasonló szimbolikus kérdésekben és abban is, hogy konszolidálódott a nemzetpolitika intézményrendszere.

Nem kevés önreflexióról bizonyságot téve megfogalmazta: „A Romániai Magyar Demokrata Szövetségre nagy felelősség hárul, hogy parlamenti pártként érvényesítse a magyarok érdekeit, majd sietett azonnal hozzátenni: „de az Erdélyi Magyar Néppárt sem "elhanyagolható politikai tényező”. A kijelentés minősíti a kijelentőt és minden bizonnyal arra fogja késztetni az RMDSZ vezetőit, hogy maguk is nagyon, de nagyon elgondolkozzanak: mit is jelent az igazi felelősség? Példának okáért azon is, hogy miként ítéljék meg annak a külügyminisztériumi államtitkárnak a valóban felelősségteljeségtől átitatott szavait – „A magyar kormány azt az álláspontot képviseli, hogy a határon túli magyarságban nem lehetünk egyik vagy másik szekerének a tolója” –amelyek Csíkszeredán az Erdélyi Magyar Néppárt kampány-rendezvényén 2012. június 6-án hangzottak el Németh Zsolt szájából. Mindez annak függvényében, ha ugyanezt egy másik júniusi, mondjuk  RMDSZ kampányrendezvényen is elmondja, akkor rendben is lenne és joggal lehetne félév múltán a felelősség szót használni. A krónikák viszont nem jegyeztek fel 2012-ben Németh Zsolt részvételt egyetlen RMDSZ rendezvényen, mint ahogyan Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettest, Kövér László parlamenti elnököt, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkárt, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, Budai Gyula agrárállamtitkárt, Tarlós István Fővárosi főpolgármestert, Deutsch Tamás európai parlamenti képviselőt és másokat sem fedezhetett fel senki 2012 Erdélyében a tulipán jegyében tüsténkedni, hanem őket csak mások „szekereinek a tolásában” láthattak jeleskedni.

Ilyen előzmények után, akár el is lehet tekinteni attól, hogy felidézzük részleteiben is e karácsonyi leltár korábbról már jólismert általánosságait. Talán elegendő, ha a lapcímekben tükröződő államtitkári kulcsgondolatok  „sokatmondó” sommázatát megemlítjük: komoly eredményeket ért el a kormány a nemzetpolitikában, eredményes a kormány a nemzetpolitiká-ban, konszolidálódó intézményrendszer, itt a lehetőség, hogy túllépjünk a traumán, Németh Zsolt elégedett a kormány nemzetpolitikájával, stb, stb, stb. Meg az évértékelő lényegét tömören is összefoglaljuk: a magyar kormánynak van egy nagyon sikeres nemzetpolitikája, a határon túli magyar közösségek pártjainak pedig vannak kötelességeik, meg felelősségük, továbbá sok-sok tennivalójuk és különben is legyenek egységesek, mert „a kormány e szervezetek egységes fellépését, együttműködésük megerősítését támogatja”

Sokkal tanulságosabbnak tűnik ez a magyarságpolitikai évértékelő interjú, ha azt vesszük górcső alá, hogy miről nem szólt nyilatkozó.

Bár Németh Zsolt üdvözölte az MKP–Híd közeledést, sőt „magyar pártként” aposztrofálta a Bugár Béla vezette szervezetet (nyelvbotlás?), arról nem kívánt szólni, hogy várható-e változás a Híd-Mosthoz való viszonyulást illetően?

Nem tudtunk meg semmit sem Németh Zsolttól arról, hogy miként alakul a Szász-féle hitbizomány, a Nemzetstratégia Intézet sorsa, melynek létjogosultságáról és jövőbeni missziójáról eddig csak a Manna.ro Likas Kelemenje tudott felvilágosítással szolgálni: „Történt ugyanis, hogy vitéz Bor bán, Badarország helytartója s Ferdélyország tiszteletbeli fejedelme, úgy határozott, hogy szükséges minékünk egy új institutio, mely tökélyre viszi a magyar alchymiát: a magyar adófizetőknek még több arany forintjait változtatja köddé. Eme institutiónak a céljai is vastag köddel vagynak bévonva, ámde azt tudni lehet mégis, hogy „a magyar jövő határainak felismerése és tudatos kiépítése” fontos feladata lészen az ott munkálkodóknak. ” Az irónia jogos, hiszen a Nemzetstratégia Intézet alapító okirat és szervezeti és működési szabályzat nélkül is már akár el is tapsolhatott 100 millió forintot. Márpedig ez a gyakorlat nemcsak a Lajtától nyugatra szokott büntetőjogi eljárás tárgya lenni!

Nem szólt Németh Zsolt arról sem, hogy miként óhajtja a kívánt egységet szolgálni a magyar kormányhivatal, ha nincs is beszélő viszonyban sem az UMDSZ-el, sem pedig a MESZ-szel? Továbbá arról sem esett szó az évértékelésben, hogy mit takar a legújabb ötletelés, a határon túli magyarokkal tervezett nemzeti konzultáció, amely már most komoly zavart keltett a felvidéki magyarok körében, de nem csak ott és amelyért a Kárpátoktól le az Adriáig mindössze egyetlen külhoni magyar politikus lelkesedett ezidáig, a vajdasági Ágoston András, Igaz vélhetően azért is, tette ezt, mert bejelentette még karácsony előtt a politikai élettől való visszavonulását és egy profi politikus tudja: a civil jövőre érdemes kellő körültekintéssel készülni…

Már csak azért is helye lett volna szólni e „fontos nemzeti próbatétel” mikéntjéről, hiszen Felvidéken már a vészharangot is megkongatták. (Ez ügyben Nemzeti konzultáció: megkésett, vagy nagyonis jól időzített? Címmel igen figyelemreméltó publicisztika jelent meg Felvidék.má-ban, ahol Szűcs Dániel megkérdi, sőt, némi gyilkos humortól sem vissza-riadva, egyenesen veszélyesnek és szamárságnak tartja azt, felettébb károsnak vélve a kezdeményezést, mely szerinte fölösleges pótcselekvés nem beszélve arról, hogy gyanúsan kampányízűnek is tűnik.)

Lehet-e kreálni egy sajnálatos utcai bántalmazásból etnikai indíttatású magyarellenes atrocitást?

Megszólalt a héten az újvidéki Magyar Szóban az a kishegyesi fiatalem-ber, aki karácsony előtt brutális támadás áldozata lett és elmondta a sajnálatos esemény valós körülményeit, amelynek tanulságai messze túlmutatnak Délvidéken és felvetik annak a kérdést: szabad-e a közvélemény-formáló médiumoknak a létező előítéleteket öncélúan viszálykeltésre felhasználni, a többség és kisebbség etnikai szembenállását ott is láttatni, indulatokat olvasóikban feleslegesen kelteni, ahol nem áll ilyen konfliktus egy erőszakos cselekmény hátterében? Vajon megéri és kinek éri meg  épp aznap, amikor a magyar diplomácia második embere üdvözli, hogy „Szerbia esetében, hogy a kormányváltással és az elnökválasztással kapcsolatos korábbi aggodalmak megalapozatlannak bizonyultak”, a magyar közszolgálati médiumoknak és a kormányközeli sajtónak olyan hangulatkeltő és megalapozatlan hírekkel riogatni, nézőket, olvasókat és hallgatókat, miszerint „a májusi választásokon Szerbiában hatalomra került a szélsőjobb, felerősödött a nacionalizmus,és talán ennek is köze van az újabb szabadkai magyar-veréshez”?

Az eset, azaz, hogy ritkán tapasztalt brutalitással verték félholtra a kishegyesi Kátai Csabát karácsony előestéjén azonnal a magyar médiumok érdeklődésének homlokterébe került, ami érthető is, hiszen az elmúlt két évtizedben, Jugoszlávia összeomlás után, rendszeressé váltak a magyarverések a Vajdaságban.

Újabb magyarverés Szabadkán címmel tudósított a történtekről az MTI nyomán a közszolgálati tévé híradója, Karácsonykor megverték, mert magyar: orrán, száján folyt a vér adta közre bulvárízű címmel beszámolóját a Heti Válasz online. „Felbátorodtak a szerb suhancok”, mert a májusi választásokon Szerbiában hatalomra került a szélsőjobb, felerősödött a nacionalizmus, talán ennek is köze van az újabb szabadkai magyarveréshez” – hangzott el a Magyar Rádió Határok nélkül című műsorában. Csakhogy a helyszínre siető és a sértettel gyorsinterjút készítő vajdasági lap munkatársának a fiatalember elmondta a tényeket: a hétvégén, a késő éjszakai órákban két számára idegen fiatal belekötött, majd minden ok nélkül verni kezdték, viszont „szerinte nem nemzeti alapon történt a támadás”.

Az általa elmondottakat azért is érdemes pontosan idézni, mert a jelek szerint, hogy valójában mi is történt, az már nem érdekelte a budapesti szenzációgyártókat. Nekik „az igazság kibontása” már nem volt egyáltalán „izgalmas”, hiszen számukra a korábbi, valóban etnikai jellegű atrocitások nyomán egyértelműen adódott a következtetés: „A szerb hatóságok minden alkalommal megígérték az erőteljes fellépést, a magyar hivatalos szervek is többször tiltakozott a magyarverések miatt, de a Vajdaságban eddig lényeges változás nem történt.”

Íme, hogyan számolt be a történtekről az agresszió áldozata abban az interjúban, ami már címében is – Megvertek egy magyar fiatalembert Szabadkán - A sértett szerint nem nemzeti alapon történt a támadás –rácáfol az anyaországi hírcsúsztatókra: „A támadást nem előzte meg szóváltás, nem kötöttek belém, egyszerűen csak arra lettem figyelmes, hogy odaérnek a hátam mögé, és már ütnek is. Próbáltam védekezni és visszaütni, úgymond helyet csinálni magamnak, hogy elmenekülhessek. Ez végül sikerült is. Másnapra feldagadt az arcom, a fülem, a szám, a szemem, ezért délután bementem a kórházba, hogy megvizsgáljanak. Sokkal csúnyábban néztek ki a sérülések, mint amilyen komolyak voltak, és bár több helyen is vannak rajtam zúzódások, a kezemen, lábamon is, de szerencsére nincsenek komoly sérüléseim. A kórházban jeleztük, hogy szeretnénk majd feljelentést tenni, de még mielőtt ez megtörtént volna, a sürgősségi osztály recepciósa értesítette a rendőrséget, és még a kórházban felkeresett egy rendőr, és részletesen kikérdezett az esetről, majd bevittek a rendőrségre, ahol felvették a vallomásomat, és jegyzőkönyvet készítettek. Nagyon rendesek és alaposak voltak, és mint mondták, valószínűleg el tudják kapni a tetteseket– mesélte a fiatalember, kiemelve, ilyen esetben igenis el kell menni a rendőrségre, mert ha van elég információnk a tettesekről, akkor a hatóságok megteszik, amit kell.”

Ha mindehhez hozzátesszük a lábadozó Kátai Csabával készített újabb interjú egy korántsem elhanyagolható mondatát, nevezetesen azt, hogy a sértett a támadóiról kijelentette: magyarul beszéltek, a bántalmazói részegek voltak, továbbá azt is, hogy az ismeretlen agresszorok azt mondták neki „csak akkor hagyják abba a verést, ha vesz nekik egy üveg italt”meggyőzően bizonyítja: a prekoncepciókkal dolgozók ott is farkast kiáltottak, ahol nem kellene, fölöslegesen hangulatot keltettek azzal, hogy a bárhol megtörténhető, bűnözök okozta  bántalmazást azonnal etnikai dimenzióba emeltek.

Nem vitás, hogy Vajdaságban az etnikai indíttatású bántalmazásokról sokat hallottunk korábban, de az is kétségtelen, hogy – nem utolsósorban a szerb hatóságok erélyes fellépésének is köszönhetően – ezek száma megcsappant, sőt múltév májusa óta ilyen cselekményre nem is került sor. Talán erről a változásról lenne indokoltabb cikkezni és nem régi sebeket feltépni és hangulatkeltésben jeleskedni.(Az inkriminált beszámolók 2005-i visszamenőleg említik a valóban súlyos magyarellenes atrocitásokat a mostani eset kapcsán) Ez nemcsak a még börtönben levő három temerini fiatalember számára lenne fontos és üzenetértékű…

Annak csak örülni lehet, hogy ezúttal elmaradt a kormányzati „árnyékra vetődés”, mint történt ez tavasszal, amikor a Nemzetpolitikai Államtitkárság nyilatkozatot adott ki és gyors kivizsgálást sürgetett annak kapcsán, hogy „szlovák bőrfejűek szlovákiai magyar fiatalokat bántalmaztak Pozsony főterén, mert egymással magyarul beszéltek“. Akkor köznevetség tárgya lett az ügybuzgó fellépés, hiszen már a Répás-közlemény közzétételének pillanatában lehetett tudni, hogy elefántot csináltak a bolhából, mert a sajnálatos, de szokványos utcai verekedésnek távolról sem volt etnikai jellege – azt még azt a sértett magyar fiatalok sem állították egy percig sem, akárcsak most a vajdasági Kátai Csaba. Sőt, az incidenst követően azonnal elfogott két „szlovák bőrfejűről” – a 18 éves Ahmed H-ról és hasonló korú társáról Patrik Ch.-ról – hamar kiderült, hogy arab származásúak. Az etnikai jellegű agressziót elitélő kormányközlemény viszont vezető hír lett a honi és Kárpát-medencei sajtóban, helyesbítésre azóta sem került sor. Ahogyan ezúttal sem akarta mindeddig cáfolni az újabb szabadkai magyarverés tényét sem a közszolgálati tévé, sem a Kossuth rádió és egyetlen más, az álhírt közlő magyar médium sem. 

Az Amerikai Magyar Népszava szerint újvilági magyar nyilas is a Békemenet barátja

Megszólalt a héten az Amerikai Magyar Népszava és pontosította egy Index cikk fotóillusztrációjának aláírását. Az első látszatra jelenték-telennek tűnő korrekciót akár okvetetlenkedésnek is vélhetné az olvasó, hiszen A diákokból hiányzik a Békemenet méltósága címmel közreadott helyszíni tudósítás arról szól, hogy a karácsonyt megelőző napokban a budapesti Gellért szállóban átadták a Polgári Magyarországért Alapítvány idei díját (bronzplakett, oklevél, 2 millió forint) „a Magyarország megújításának programját, a nemzet szuverenitását és a demokráciát” megvédő Békemenet szervezőinek, amely a Fidesz pártalapítványa szerint a legtöbbet tette 2012-ben a magyar közösségek erősítéséért határon innen és túl.

„A polgári szerveződések összefogásáért, a nemzeti önrendelkezés melletti kiállásért, a határon túli közösségek aktivizálásáért és a magyar kormány jó hírének védelmezéséért a Polgári Magyarországért Alapítvány Polgári Magyarországért díjának 2012-es nyertese a Békemenet – idézte az Index Balog Zoltán emberi erőforrás minisztert, aki nagy taps közepette köszöntötte a Békemenet kigondolóit és megvalósítóit. Nekik Kövér László, az Országgyűlés elnöke is kifejezte elismerését: „a Békemenet a rendszerváltozás történetének egyik legnagyobb pillanata, mely megvédte a szuverenitását, a demokráciát és a magyar kormányt akkor, amikor az forradalmi lépésekre kényszerült, és szembekerült a múlt erőivel”. Jelentősége a Nagy Imre-újratemetéshez mérhető, és ha 1994-ben rendezték volna meg a menetet, ma nem itt tartanánk.”

Az átadási ünnepségről szóló cikket illusztráló egyik fotó az első sorban feszítő négy úriemberből hármat – Bayer Zsoltot, a Magyar Hírlap vezető publicistáját, Széles Gábort, milliárdost, a Magyar Hírlap és az Echo tévé tulajdonosát és Stefka Istvánt, a Magyar Hírlap főszerkesztőjét nevesíti is, a negyedikről viszont az Index tudósítás hallgatott: vélhetőenvagy nem ismerték, vagy nem tartották fontosnak megírni, hogy kicsoda.

Ezt a hiányt minap az Amerikai Magyar Népszava pótolta: a negyedik szereplő nem más, mint Szilágyi Ákos, a New York-i Polgári Kör megalapítója, aki csak névrokona a neves budapesti esztétának. Nevezett úr azon kevesek közé tartozik, aki saját nevén publikált a szélsőjobboldali Kuruc.infoban és a New Yorki Magyar Polgári Kör nevében tiltakozott a Magyar Gárda betiltása ellen. Mi több a Kuruc.info és a Szilágyi vezette New York Polgári Kör egymást hirdette kölcsönösen saját website-ján (Szilágyi Ákos horogkeresztektől sem mentes honlapja itt tekinthető meg) Ő volt az aki – így az  Amerikai Magyar Népszava – egy tüntetés kapcsán az ellentüntetőknek történelmi háttérként Szálasi Ferenc  sajtófőnökének, Fiala Ferencnek egyik antiszemita könyvét ajánlotta.

„Vajon minek lehet nevezni azt az embert, aki publikál a Kuruc. info-n és propagálja a Kuruc.info náci tartalmait?– kérdezi az amerikai magyar hírportál szerkesztője, majd rögtön megadja a választ is: „Véleményünk szerint, aki nyilasok könyvét ajánlja, az maga is nyilas.”

Csak remélni merjük, hogy a díjátadási ünnepség neves, a mai magyar közélet ismert szereplői – köztük volt Kövér László házelnök, Balog Zoltán miniszter, Réthelyi Miklós volt erőforrás miniszter, Mádl Dalma, Jókai Anna író- és költőnő, Gulyás Gergely parlamenti képviselő, Pataky Attila rockzenész és sokan mások is – nem tudták, hogy kit is köszönthetnek, a fotó tanúsága szerint a rendezvény kiemelten fontos, határon túli magyar Békemenet-szervezőjében. Ha nem így lenne, az több mint bűn, az hiba lenne.