A kínai állampártban valósággal szórják a pártfegyelmiket

Mintegy 163 ezer tagját büntette meg a Kínai Kommunista Párt az idei év első felében "a pártfegyelem és politikai fegyelem megsértése miatt" - közölte a KKP legfőbb fegyelmi szerve.

A testület elsősorban korrupciós esetekben és a hatalommal való visszaélésben érintettek ügyében jár el, valamint a takarékossági és a munkastílusra vonatkozó előírások betartását felügyeli. A büntetésekről szóló rendszeres statisztikákkal a kínai állampárt vezetése arra emlékezteti 89 millióhoz közelítő tagságát, hogy nem hagy fel a 2012 őszén vég nélküli kampányként meghirdetett korrupcióellenes küzdelmével.

Az év első hat hónapjában 41 tartományi és miniszteri szintű vezetőnek kellett valamilyen szinten bűnhődnie kihágásaiért, 96 ezer párttagot vidéken vagy vállalatoknál csíptek fülön. Tavaly 336 ezren akadtak fenn a fegyelmi ellenőrzéseken, közülük 14 ezer vezető ügye került az ügyészséghez bűncselekmény gyanúja miatt. A KKP vezetése rendre azt hangsúlyozza, hogy a felelősségre vonás során nem tesz különbséget a magas beosztásokban és az alacsonyabb szinteken dolgozó vezetők között.

A Hszinhua hírügynökség csütörtöki jelentése szerint bíróság elé állították az észak-kínai Hopej tartomány pártbizottságának volt első vezetőjét, Csing Csun-huát. Azzal vádolják, hogy ő maga közvetlenül és felesége közreműködésével 60,5 millió jüan (körülbelül 35 millió lej) értékben fogadott el kenőpénzeket. Nem tudott elszámolni több mint 50 millió lejes vagyonával sem.

Választási manipuláció

Szerdán az állami média arról számolt be, hogy az alig 45 milliós Liaoning északkeleti tartomány volt párttitkárát kizárták a pártból, ami azt jelenti, hogy ügyét átveszi az igazságszolgáltatás. Vang Mint megfosztották minden eddigi tisztségétől, mert azzal gyanúsítják, hogy része volt a helyi választások manipulálásában, nyíltan és súlyosan megsértette a takarékossági korlátozásokat.

Mindezek mellett vesztegetés gyanúja miatt is eljárás indult ellene. A 66 éves Vang szép karriert futott be, mielőtt posztjára került. Két és fél éven át volt a kelet-kínai Szucsou város párttitkára, ahonnan az északkeleti Csilin tartomány pártvezetésének élére vezényelték.

Kapcsolódók

Kimaradt?