banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_nwQSwVIi_GOOGLE_728x90.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Észtország lehet az unió soros elnöke a britek helyett

Észtország veheti át a 2017 második félévében esedékes soros uniós elnökséget a kilépni készülő Egyesült Királyságtól, miután a londoni kormány úgy döntött, hogy lemond az elnökségről - közölték uniós források szerdán.

A név nélkül nyilatkozó EU-s tisztségviselő szerint a tagországok uniós nagykövetei abban állapodtak meg szerdán, hogy a 2017 első felében esedékes máltai elnökséget követően egyből Észtország következne, amely az Egyesült Királyság után, 2018 első felében töltötte volna be a soros elnöki tisztséget.

Hivatalosan még a tagállamok minisztereiből álló tanácsnak is jóvá kell hagynia a megállapodást, amely gyakorlatilag fél évvel előre hozná azt a már megállapított sorrendet, hogy melyik ország mikor tölti be a tanács soros elnöki tisztét.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap azt mondta, Magyarország is vállalná az EU soros elnökségét a kilépő britek helyett.

banner_y97vR58b_970x250.png

Kapcsolódók

Kimaradt?