Nagyon ráijesztettek a permetezett kukoricásba küldött székelyudvarhelyi diákokra

Pánik tört ki a battonyai címerező táborban tartózkodó székelyudvarhelyi gyerekek között, miután megtudták, hogy méreggel permetezett kukoricásba küldték őket. A beol.hu a békéscsabai kórházban beszélgetett néhányukkal.

Mint megírtuk, 142 székelyudvarhelyi diákot szállítottak vasárnap este kórházba, miután kiderült, hogy aznap erős idegméreggel permetezett kukoricásban dolgoztak. A középiskolásoknál nem jelentkezett panasz vagy tünet, nagy részük már hétfőn elhagyhatta a kórházat.

A beol.hu-nak sikerült beszélnie néhány, korábban a táborban tartózkodó fiatallal, akiket megfigyelésre a békéscsabai kórházba, azon belül is a belgyógyászatra vittek. A portálnak elmondták, hogy a battonyai táborról, amely egyébként ilyen formában évek óta működik, az iskolában szereztek tudomást.

„Mindenki bepánikolt”

A 18 éves Somolyák Kriszta a lapnak elmondta: a vasárnap esti vacsora után arra kérték a táborban jelen lévő diákokat, hogy az udvaron gyülekezzenek, majd a „főnök” részletesen tájékoztatta őket a fejleményekről. A diákok úgy hallották, hogy a növényvédőszerrel lehetett valami, mert ezután mindannyiukat visszaküldték mosakodni.

„Mindenki bepánikolt. A lányoknak azt mondták, mossanak még alaposabban hajat, a ruháinkat pedig, amiben aznap dolgoztunk, le kellett adni. Felsorolták a tüneteket, de egyikünk sem érzett semmit. Egy fiúnak megfájdult a feje, egy másik lány pedig belázasodott, de komolyabb baja senkinek nem lett. Ettől függetlenül mindannyiunkat behoztak” – tette hozzá egy másik diák, Tófalvi Lóránd.

A csoportnak egy harmadik tagja elmondta, szerinte a pánik volt a legrosszabb, ami a táborban az eset után eluralkodott.  „Főleg a lányok viselték nehezen, közülük többen is összeborultak és zokogni kezdtek. Sokan a telefonjaik után nyúltak, a szülőket hívták, hogy azonnal haza akarnak menni. De voltak olyanok is, akik abszolút higgadtan kezelték a helyzetet” – összegeztek a fiatalok.

Kapcsolódók

Kimaradt?