Kerítés épül a teljes török-bulgár határra

Bulgária Törökországgal közös határának teljes hosszán kerítést készül húzni az illegális bevándorlók feltartóztatására - jelentette be szerdán Rumjana Bacsvarova bolgár belügyminiszter Szófiában.

"A nagyjából 270 kilométeres határ teljes hosszán kerítés lesz" - mondta a belügyi tárca vezetője. Bulgária közös határát Törökországgal - amely egyben az EU külső határa is - 2014 óta a kritikus szakaszokon, 30 kilométer hosszan drótkerítéssel védik. A kerítés hivatott megakadályozni, hogy a migránsok elkerüljék az ország határátkelőit, és ezzel illegálisan juthassanak be Bulgáriába, illetve az EU-ba.

"Az intézkedésnek (pozitív) hatása van" - hangsúlyozta Bacsvarova. Ugyanakkor nem mondott dátumot, mikorra várható a határ teljes hosszán futó kerítés elkészítése.

Június végéig a szófiai hatóságok a meglévő kerítésrészek meghosszabbítását tervezik, így azok teljes hossza eléri majd a 160 kilométert. A meglévő három és fél méter magas kerítést szögesdrót biztosítja, és videokamerás megfigyelő rendszerrel van ellátva.

Belügyminisztériumi adatok szerint az év eleje óta 47 százalékkal kevesebb menekült érkezett illegálisan a török határon keresztül az ország területére, mint a 2015-ös év azonos időszakában: így az idén májussal bezárólag 1858 illegális bevándorlót vettek őrizetbe a bolgár hatóságok, míg a tavalyi év májusáig 3535-öt.

Kapcsolódók

Kimaradt?