Kinevezte az osztrák kormány első muszlim tagját az új kancellár

Christian Kern, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) kijelölt elnöke kedden délután Bécsben letette a hivatali esküt Heinz Fischer államfő hivatalában, és ezzel Ausztria második világháború utáni 13. kancellárja lett.

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) eddigi vezérigazgatóját az SPÖ elnöksége előzőleg teljes támogatásáról biztosította és egyetlen jelöltként nevezte meg a június 25-i pártkongresszuson esedékes pártelnök-választásra.

Az osztrák közszolgálati televízióban élő adásban közvetített beiktatási ceremóniát követően Heinz Fischer egyeztetésre vonult vissza az új kormányfővel és Kern kormányának új tagjaival. Délután, kancellárrá jelölése után, de még beiktatása előtt tartott sajtóértekezletén aláhúzta, hogy az osztrák gazdaságot ismét növekedési pályára akarja állítani, mindenekelőtt új munkahelyeket teremteni.

Az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) való esetleges együttműködés kérdésében, amely az utóbbi időben a menekültügy kezelése mellett az SPÖ-t legjobban megosztó témák közé tartozott, Kern nem nyilatkozott teljesen egyértelműen. Úgy fogalmazott, a pártnak ki kell dolgoznia egy "kritériumrendszert" a jövőre nézve, hogy milyen feltételek mellett hajlandó más pártokkal koalícióra lépni. Aláhúzta ugyanakkor: "nem működünk együtt olyan pártokkal, amelyek emberek és kisebbségek ellen uszítanak".

Az új kancellár a hat SPÖ-s tárcából három élén jelentett be személycserét. Oktatási miniszter a rektori konferencia eddigi elnöke, Sonja Hammerschmid, kulturális miniszter Thomas Drozda, az osztrák színházak szövetségének eddigi igazgatója lesz, az infrastrukturális tárca Jörg Leichtfried eddigi stájerországi tartományi közlekedési miniszter lesz. A kancellári hivatal államtitkári tisztségére Muna Duzdart nevezte ki, aki az osztrák kormány első muszlim tagja lesz.

Christian Kern a múlt hétfőn hét és fél év után lemondott Werner Faymann korábbi szociáldemokrata kancellár és SPÖ-pártelnök helyére lépett a szociáldemokraták és a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) alkotta nagykoalíciós kormány élére.

Kapcsolódók

Kimaradt?