Ismét megfenyegette Oroszország Romániát

Moszkva megtorló intézkedésekkel válaszol, ha a NATO úgy dönt, hogy állandó hadiflottát állomásoztat a Fekete-tengeren. Az orosz külügyi szóvivő szerint ezt Románia kéri a katonai szövetségtől.

Maria Zaharova csütörtökön nyilatkozott erről, újságírói kérdésre válaszolva. Szerinte Bukarest szándékai aláássák a térség biztonságát és stabilitását. „Románia minden lehetőséget megragad arra, hogy növelje az amerikai katonai jelenlétet az orosz határ közelében” – idézte a szóvivőt a Tass hírügynökség.

Zaharova elmondta, az orosz külügy információi szerint Bukarest a júliusi varsói NATO-csúcson kéri majd hivatalosan is a katonai szövetségtől a hadiflotta állandó jelenlétét a Fekete-tengeren. „Nyilvánvaló, hogy ez a lépés nem a békét és a Románia által nyilatkozatok szintjén támogatott jószomszédsági viszonyt szolgálja” – tette hozzá a szóvivő.

Zaharova felidézte azt is, hogy az Egyesült Államok Romániába telepítette rakétavédelmi rendszerének elemeit. „Ez a lépés a NATO hadiflottájának Fekete-tengerre vezénylésével együtt a védelme megszilárdítása érdekében ellenintézkedésekre kényszerítik Oroszországot” – fogalmazott a szóvivő.

A román külügy csütörtökön reagált a moszkvai vádakra. A közlemény szerint az amerikai rakétapajzs Deveselura telepített elemei és a NATO hadiflottájának Fekete-tengeren történő állomásoztatása nem Oroszország ellen irányulnak, „szigorúan védelmi célokat szolgálnak, összhangban a nemzetközi joggal”. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?