Erdogan szerint Európa küzdhetne hatékonyabban is a terrorizmus ellen

Recep Tayyip Erdogan török államfő a CNN hírtelevíziónak adott interjút Washingtonban, amikor kijelentette: szerinte sok európai ország nem veszi komolyan a terrorfenyegetést és ezért nem küzd megfelelően a terrorizmus megfékezéséért. 

Példaként hozta fel Belgiumot, ahol szerinte hanyagul kezelték Ibrahim el-Bakraoui ügyét. Ibrahim el-Bakraoui az a terrorista, aki március 22-én felrobbantotta magát a brüsszeli nemzetközi repülőtéren, testvére, Khaled pedig nem sokkal később a brüsszeli metróban követett el öngyilkos merényletet. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda korábban értesítette róluk a holland hatóságokat, még korábban pedig Törökország is hírszerzési információkat adott át róluk a holland és a belga illetékeseknek.

A török államfő azt állította, országa elkötelezett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban, mint mondta: "Mi elkötelezettek vagyunk és ugyanezt a határozottságot várjuk el a nyugati országoktól is". A liberális Brookings Intézetben Erdogan általában a Törökország előtt álló kihívásokról tartott egyórás előadást, majd kérdésekre válaszolt.Példásnak nevezte hazájában a demokrácia és az emberi jogok helyzetét,szólt a török-orosz és a török-iráni viszonyról, s hangsúlyozta, hogy Törökország a jelenlegi regionális konfliktusok frontvonalában van.    

Beszéde és egyáltalán jelenléte a tekintélyes kutatóintézetben, a nukleáris biztonságról szóló csúcstalálkozóra érkezett, azért keltett érdeklődést, mert török lapinformációk szerint az intézmény nem tervezte meghívni őt, ám egy igen tekintélyes török üzletasszonynak sikerült "elrendeznie" a meghívást. Ráadásul az intézetben megkülönböztetett tisztelettel fogadták az államfőt, aki a feleségével jelent meg a rendezvényen. Az atomcsúcson azonban hivatalosan "csak" az amerikai alelnök, Joe Biden fogadja őt, Barack Obama elnök "informális találkozót" tart vele.

Kimaradt?