A Pentagon lecsapott az al-Kaida jemeni kiképzőtáborára

Az amerikai védelmi minisztérium szerint több tucatnyian meghaltak a keddi jemeni légicsapásban. A Pentagon szóvivője, Peter Cook azt mondta, hogy az al-Kaida egyik legerősebb szárnyához, az Arab-félsziget al-Kaidájához tartozó, hegyvidéki tábort több mint hetven terrorista használta.

Cook nem árulta el a tábor helyét. Jemeni biztonsági vezetők és egy szemtanú ugyanakkor elmondták, hogy az al-Kaida fegyveresei által nemrég birtokba vett támaszpont a terrorcsoport egyik fellegvárának számító Mukalla várostól körülbelül 75 kilométerre nyugatra található. A környéken élő jemeni törzs egy névtelenül nyilatkozó tagja arról számolt be, hogy nagyjából 40 halottja és sebesültje van Brom Maifa település körzetében végrehajtott csapásnak.

Az Egyesült Államok az al-Kaida arab-félszigeti csoportját tartja a nemzetközi terrorhálózat legveszélyesebb ágának, és a jemeni polgárháborúban létrejött hatalmi vákuum lehetővé tette az al-Kaida számára, hogy még jobban megvesse lábát az arab országban.

Kapcsolódók

Kimaradt?