Atomtöltettel hajt végre kísérletet Észak-Korea

Észak-Korea nemsokára kísérletet hajt végre atomtöltettel és atomtöltet célba juttatására alkalmas ballisztikus rakétákkal - jelentette be kedden Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a KCNA hírügynökség szerint.

Kim aközben jelentette be a tesztek tervezett elvégzését, hogy a felügyeletével kísérletképpen szimulálták egy ballisztikus rakéta visszatérését az atmoszférába. A teszt során "új fejlesztésű hőálló anyagok termodinamikus strukturális stabilitását vizsgálták" - írta a KCNA.

Az észak-koreai vezető "bejelentette, hogy a nukleáris csapásmérő képesség megbízhatóságának további növelésére hamarosan kísérleti robbantást hajtanak végre atomtöltettel, valamint kísérleti indítást többféle ballisztikus rakétával, amelyek alkalmasak atomtöltet célba juttatására. Ezért utasította a megfelelő részleget, hogy kezdje el ezeknek az alapos előkészítését" - olvasható a jelentésben.

A KCNA pénteken jelentette, hogyKim újabb rakétakísérletekre adott utasítást az ország nukleáris támadóképességeinek fokozása érdekében, szombaton pedig a hadsereg vezérkari főnökét idézte a hírügynökség, és eszerint a hadsereg kész megelőző csapást mérni és "felszabadítani" Dél-Koreát.

A Koreai-félszigeten kiéleződött a feszültség, amióta Észak-Korea negyedik nukleáris tesztjét is végrehajtotta, a múlt hónapban pedig nagy hatótávolságú rakétát tesztelt, amire válaszul az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat rendelt el ellene. Az újabb rakétakísérletek az azokat tiltó BT-határozat egyértelmű megsértését jelentenék.

A mostani phenjani "kardcsörtetés" azzal hozható összefüggésbe, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea nemrég megkezdte a térségben a szokásos közös hadgyakorlatát, minden eddiginél több katonát és katonai eszközt vonultatva fel.

Kapcsolódók

Kimaradt?