A török elnök felesége a háremeket dicsérte

A török elnök felesége szerint az ottomán birodalom háremében „oktatták a nőket, ezzel felkészítették őket az életre” - tájékoztat az EuroNews.

Az elnökné ezt egy a szultánokról szóló megemlékezésen mondta, egy nappal azután, hogy férje a nemzetközi nőnap alkalmából azt mondta, hogy a nők elsősorban anyák. Mindkét kijelentés nagy visszhangot keltett a török közéletben.

A közösségi médián azonnal megjelentek a kijelentéssel foglalkozó karikatúrák és viccek. Egyesek szerint a hárembeli oktatás nem iskola volt, mások pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy Erdoganék lányaikat mégsem háremben, hanem amerikai egyetemeken taníttatják.

A mai Isztambulban azonban sok nő inkább az utcára vonult tiltakozni, Erdogan ugyanis azt is mondta, hogy a férfiak és a nők nem egyenlők, az asszonyoknak pedig a konyhában a helyük.

A török birodalmat uraló szultánok az isztambuli Topkapi palotában tartották fent a háremüket. Az uralkodók itt élték magánéletüket – szolgákkal, családtagokkal, és több száz ágyassal.

Kapcsolódók

Kimaradt?