Váratlanul Trump mellé állt egykori legnagyobb riválisa

Újabb korábbi republikánus elnökjelölt-aspiráns állhat Trump mellé. Úgy tűnik a visszavonult idegsebész, Ben Carson támogatásával megnyerheti a milliárdos ingatlanmogul számára az evangélikus szavazókat.

A Washington Post két forrása is arról számolt be, hogy a csütörtöki nap folyamán Trump és Carson találkoztak és egyeztettek. Úgy tudják, Carson pénteken jelenti be, hogy Trump mellé áll az üzletember floridai luxus clubjában, a Mar-a-Lagóban. Ben Carson a múlt héten jelentette be, hogy kiszáll az elnökjelöltségért zajló küzdelemből miután nem tudta visszanyerni azt a támogatást és népszerűséget, amelyet a kampány kezdetekor tudhatott magáénak. A visszavonult idegsebész lépésével még több evangélikus szavazót állíthat Trump mögé, akinek már így is nagy a támogatottsága a nagy evangélikus szavazóbázissal rendelkező déli államokban.

Korábban New Jersey kormányzója, Chris Christie jelentette be, hogy Trumpot támogatja a továbbiakban. A kormányzó azóta több kampányrendezvényen is feltűnt. A Miamiban rendezett republikánus elnökjelölt-aspiránsi vitán maga Donald Trump is megerősítette, hogy Ben Carson őt fogja támogatni. A milliárdos üzletember Carsont az oktatás területére szeretné bevonni elnökként, mert úgy véli – az egykori idegsebész „kiváló szakértője ennek a területnek”.

Ben Carson a kampány egy rövid időszakában még Donald Trumpot is megelőzte a népszerűségi indexeken, így könnyen elképzelhető, hogy a bejelentése egyúttal eldöntheti Trump oldalára a republikánus elnökjelölt-aspiránsok szorosnak látszó küzdelmét. 

Kapcsolódók

Kimaradt?