Húsz feljelentés érkezett a magyarországi népszavazásos incidens miatt

Több bejelentés is érkezett az ügyészségre a múlt hét kedden a budapesti Nemzeti Választási Irodánál történtek miatt: kopasz, kigyúrt emberek gyűltek össze, az MSZP-s Nyakó Istvánt pedig végül megelőzte egy állampolgár, pedig ő később érkezett.

Mintegy húsz feljelentés érkezett a Fővárosi Főügyészséghez a múlt kedden a Nemzeti Választási Iroda (NVI) Alkotmány utcai székházánál történtek miatt - közölte a szervezet. A közlés szerint népszavazás rendje elleni bűntettel összefüggésben feljelentéskiegészítést rendelt el a vádhatóság.

Feljelentés kiegészítéséről akkor dönt a hatóság, ha a feljelentésben szereplő adatok alapján a nyomozás elrendeléséről vagy a feljelentés elutasításáról nem lehet megnyugtatóan állást foglalni. Ilyenkor általában további adatokat szereznek be, illetve meghallgathatják a feljelentőt is.

A "fekete keddről", vagyis az NVI-nél történt balhéról vitáztak hétfőn az NVB tagjai is. Megnézték a biztonsági kamerák felvételeit is, amin látszik, hogyaz MSZP-s Nyakó Istvánt megelőzték a kopaszok, akik így a nálánál később érkezett másik népszavazási beadványozót, Erdősi Lászlónét segítették.

Kapcsolódók

Kimaradt?