Vízhiány Indiában: a hadsereg védi Delhi vízellátását

A hadseregnek kellett beavatkoznia Észak-Indiában a hétvégén, hogy megvédjék a húszmilliós Delhi vízellátását, miután tüntetők elfoglalták a városba vezető csatorna bejáratait - tájékoztat az ATV

Az erőszakossá fajult tiltakozó akciónak már 19 halálos áldozata van.

A kormány egy illetékese hétfőn azt közölte, hogy a tiltakozó akció miatt a lakosság háromötödének, azaz több mint 10 millió embernek a vízellátása forgott veszélyben, de a katonák közbelépése nyomán sikerült visszaszerezni az ellenőrzést a csatorna fölött.

Keshav Chandra, a Delhi vízellátásért felelős igazgató azt mondta a BBC helyszíni riporterének, hogy három-négy napba telik majd helyreállítani a normális működését a csatornának. Chandra hozzátette, hogy jelenleg a legkomolyabb riasztás van kiadva, ami egyrészről azt jelenti, a lakosság takarékolásba kezdett, és tartálykocsik érkeznek a városba, ám ez hosszú távon nem lesz elég.
A térségben egy mezőgazdasági közösség tagjai tüntetnek napok óta, azt követelve, hogy növeljék a szavatolt állami állások és egyetemi helyek számát.

A tiltakozók összecsaptak a rendfenntartókkal, személy- és teherautókat gyújtottak fel, és akadályozták a közúti közlekedést is. Az összetűzésekben a sebesültek száma eléri a kétszázat.

Kapcsolódók

Kimaradt?