Medián: óriási a Fidesz fölénye

Nem történt drámai változás a pártok erőviszonyaiban a Medián legfrissebb felmérése szerint. A Fidesz–KDNP a teljes népesség körében 34 százalékon áll,a biztos szavazók körében pedig 53-on. Második a Jobbik, a teljes népesség 14 százaléka szavazna rájuk, a biztos szavazók körében 19 százalékon állnak.

Az MSZP a Medián szerint a korábbi kutatásukhoz képest két százalékpontot erősödött a teljes népesség körében, így 9 százalék szavazna rájuk. Ez a biztos szavazók között 15 százalék. Eközben a Demokratikus Koalíció népszerűsége visszaállt a szeptemberi 4 százalékra.A biztos szavazók között 7 százalékon áll a Gyurcsány-párt.

Először szerepelt egy országos felmérésben a Kétfarkú Kutya Párt. A Medián szerint az alakulat a teljes népesség körében egy százalékon állt 2016 januárjában. 

Mások is mértek

A Fidesz több hónapnyi növekedés után megtorpant, majd egy százalékpontnyit vesztett támogatóiból. 2016 elején a Jobbik-szavazók számának csökkenése tovább folytatódik, és mivel az MSZP némileg növelni tudta szavazóinak számát, ezért a két párt 11-11 százaléknyi támogatóval fej fej mellé került - írta elemzésében a Publicus Intézet.

A Nézőpont Intézet felmérése a Fidesz és az MSZP erősödését mutatja, annyira, hogy mérési eredményeik alapján az MSZP kicsivel megelőzte a Jobbikot. A Tárki a múlt héten publikáltkutatási adatokat. Felmérésük szerint növelte előnyét a Fidesz, ugyanakkor csökkent a Jobbik és az MSZP támogatottsága is, sőt a Jobbiknak közel kétszer akkora támogatást mértek, mint az MSZP-nek.

Kapcsolódók

Kimaradt?