Bauer Győző professzor véleményt nyilvánít arról, hogy szabad-e vagy sem egy civil társadalmi-kulturális szervezetnek nyíltan politikai szerepet vállalni a szlovákiai választási kampányban?

Megszólalt a héten Bauer Győző akadémikus, a Csemadok egykori országos elnöke és a Felvidék.mában megjelentetett Csemadok – MKP: Egy úgy-mond "tiltakozás" margójára című publicisztikájában kiállt egy, nagy vitát kiváltó, sokak által sérelmezett felvidéki választási „megállapodás” mellett, mely megosztja a felvidéki magyarság legnagyobb tagságú és legszélesebb körű tevékenységet folytató szervezetét. Írásából kiderül: messzemenően egyetért azzal, hogy az a Csemadok, mely több mint hat és fél évtizeden keresztül azon dolgozott, hogy összetartsa a szlovákiai magyar közösséget, most a választási kampány hevében szakított korábbi gyakorlatával, a pártoktól való távolságtartástól és elkötelezte magát a Híd-Most riválisának, a Magyar Közösség Pártjának a támogatása mellett.

A legnagyobb tudományos tekintélyű szlovákiai magyar kortárs személyiség, Bauer Győző, a neurofarmakológia területén nemzetközileg elismert 74 éves orvosprofesszor, diplomata és egykori politikus, akinek szakmai teljesítményét, illetve közéleti szerepvállalását Szlovákia és Magyarország tudományos akadémiái a tagságukkal, a két ország vezetői pedig a legmagasabb állami kitüntetéseivel, és nem mellesleg Horn-kormány 1995-ben Kisebbségi-Díjjal ismerte el, ritkán szólal meg a felvidéki magyar sajtóban. Viszont, ha megteszi, akkor arra fokozottan odafigyel szűkebb pátriájának közvéleménye, akár egyetért vele vagy sem. Mert Bauer Győző minden szavának súlya volt és van…

Az imponáló közéleti CV-t is magáénak tudó tudós (Bauer Győző 1990-ben a szlovák parlament képviselője, 1991-től öt éven keresztül pedig a Csemadok országos választmányának elnöke volt, majd 2003 és 2007 között Szlovákia törökországi nagyköveteként működött), akinek a közgazdász-szociológus felesége, Bauer Edit ma is aktívan politizál (ő 1990 és 1998 között a pozsonyi törvényhozásban, 2004 és 2014 között pedig a brüsszeli európai parlamentben volt Magyar Közösség Pártjának, az MKP-nak a képviselője, ma pedig a somorjai helyi önkormányzat oszlopos tagja és egyben az ottani lakás-, szociális és egészségügyi szakbizottság elnöke) most szót kért abban a vitában, mely a szlovákiai kis magyar világ választási kampányában olyan heves indulatokat váltott ki, amilyenre korábban eleddig nem volt példa.

Múlt kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke (a mozaikszó eredete az 1949-ben alapított Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületéhez kötődik) kifejtette: a társadalmi-kulturális egyesület az MKP támogatását kéri a felvidéki magyaroktól a március 5-ei szlovákiai parlamenti választásokon. Bárdos Gyula elmondta: a Csemadok korábban felkérte az MKP-t és a Most-Híd szlovák-magyar pártot, hogy a magyar összefogás jegyében közös listán induljanak, ám erre csak az MKP reagált pozitívan, a Híd-Most ezt a javaslatot elutasította. Mivel álláspontja szerint az elmúlt fél évtizedben nem volt kellő súlyú képviselete a szlovákiai magyarságnak a parlamentben, pedig a problémákat csak ott lehet megoldani, az általa irányított szervezet kéri – mondta el Bárdos a rádiónyilatkozatában – a szlovákiai magyarságtól az MKP listájának egyértelmű támogatását, hogy ott legyen végre a magyar érdek a pozsonyi törvényhozásban. A listán nem csak pártagok, hanem civil aktivisták is indulnak – tette hozzá – majd arra is rámutatott: a magyar-magyar összefogásnak nincs alternatívája, „a mi bőrünkre megy a játék, az "oszd meg és uralkodj" elvének érvényesülése, a megosztottság sok mindenkinek jó, leszámítva a felvidéki magyarságot; minden magyar felelős minden magyarért.

Ezzel, az aznap a szlovákiai magyar médiában is megismételt felhívásával a társadalmi-kulturális egyesület első embere és egyben az MKP országos listájának második helyezettje átlépett egy olyan küszöböt, mely precedens nélküli a 2010 utáni szlovákiai választások történetében, amióta két párt is vetélkedik a magyar választópolgárok voksaiért. Sem 2010-be, sem pedig 2012-ben nem volt arra példa, hogy a magát pártok felettinek hirdető Csemadok nyíltan elkötelezze magát egyik vagy másik szlovákiai politikai szervezet vagy annak bármely jelöltje mellett.

Tekintettel arra, hogy a Csemadok több mint 60 ezer tagja között egyaránt megtalálhatók az MKP és a Híd-Most tagjai és szimpatizánsai, ez a lépés a Bugár Béláékkal rokonszenvező tíz- és tízezrek körében általános felhördüléshez vezetett, aminek pro- és kontra érvekkel alátámasztott indulatos megnyilvánulásai uralták az elmúlt napok felvidéki magyar sajtóját és főleg az ottani közbeszédet. Ők, de nemcsak ők, úgy ítélték meg, hogy a Csemadok csak 1989 előtt kötelezte el magát ilyenformán, azóta pedig nem, és ezzel végzetesen megsérült a nagyhírű országos társadalmi-kulturális formáció független és civil jellege. Nekik válaszolva Berényi József az MKP elnöke tényekkel próbálkozott bizonyítani, hogy ez nem igaz.  Nyilatkozatban szögezte le álláspontját, melyből idéznénk is:

„Az MKP választási együttműködése a Csemadokkal és a nagy magyar társadalmi és kulturális szervezetekkel tehát nem új jelenség, hanem 1998-tól folyamatos. Bugár Béla az MKP elnökeként is ezt szorgalmazta. Csakhogy 2009-ben társaival létrehozták a Most-Híd vegyes pártot, ezzel sajnálatos módon megosztották a felvidéki magyarságot. Ami addig természetes volt (az Új Szó-nak is), hogy a magyar társadalmi és civil szervezetek képviselői rajta vannak az MKP listáján, mára a vegyes párt szerint bűn. Szerintük minden civil legyen neutrális vagy elkötelezett a vegyes párt irányában. Hol itt az igazság? Ha Bugár személyes érdekből nem hozza létre vegyes pártját, ma nem lenne megosztottság a sorainkban, s föl sem merülne a kérdés, hogy egy csemadokos vagy egy civil miért van az MKP listáján.”

A pártelnöki megszólalásnál is nagyobb visszhangot váltott ki Felvidék szerte egy másik megszólalás, melyben 23 csemadokos, még Bárdos rádióinterjúja előtt, nyílt levélben tiltakozott szervezetük MKP melletti hivatalos elköteleződése ellen. Ők felszólították „a Csemadok érintett vezetőit, hogy a továbbiakban se a Csemadok nevét, se a Csemadok gyűléseit ne használják fel a saját kampányuk részeként. Továbbá felszólítjuk az érintett személyeket, hogy a Csemadok tagjainak megszólítása és engedélye nélkül ne tegyen kijelentéseket azzal kapcsolatban, a szervezet kit és mit támogat. Mindannyian tudjuk, hogy a Csemadokban az egész kis szlovákiai magyar mikrokozmosz ott van. MKP támogatók, Híd támogatók, MKDSZ támogatók, más pártok szavazói, pártatlanok, mindenki. Nagyon kár lenne, ha ez a jövőben már nem lehetne így. Ha egy rossz vezetési stílus miatt a Csemadok egy párt fiókszervezetévé süllyedne vissza”– írták a tiltakozók.

Árnyalta az amúgy is ellentmondásos képet az, hogy időközben kiderült: kulisszák mögötti egyezkedés előzte meg a végső döntést. Bárdost, aki arról nyilatkozott a sajtóban, hogy „a Csemadok Országos Választmánya, Elnöksége, tagsága hozta ezt a döntést”, a Csemadok országos tanácsának két tagja is vehemensen megcáfolta.  Nehezményezték, hogy a pártok feletti álló civil szervezetet belerángatták a tagság megkérdezése nélkül a választási kampányba, s ezt a verdiktet ráadásul kamarillapolitikával hozták tető alá. Egyikük, Petheő Attila, a Csemadok komáromi területi választmányának elnöke, aki nem is tudott a háttéralkuról, azt is kifejtette a szlovákiai egyetlen magyar napilapnak, az Új Szónak: „Szerintem a Csemadok utoljára a kommunista időkben állt be párt mögé, én a Csemadokot pártok felett álló kulturális szervezetnek tartom. Senkinek nem lenne szabad pártszimpátiák mentén megosztania a szervezetet.”

A polémiában most állást foglaló Bauer Győző a Csemadok – MKP: Egy úgy-mond "tiltakozás" margójára címmel közölt publicisztikájában, melyet a Felvidék.ma portál a hétvégén, szombaton teljes terjedelmében megjelentetett, a már említett, 23 csemadokosnak a nyílt levelére reflektált és abban egyértelműen hitet tett a vitatott MKP-Csemadok megegyezés mellett.

Ha a tudós-professzor esszéje csupán arra fókuszálna, amit terjedelmes írásának elején megfogalmazott, mely szerint „a Csemadok aktív tagjainak ezrei számára megdöbbentő és megalázó azon pár, senki által fel nem kért, és senki által sem felhatalmazott úgymond "Csemadok tagnak" tiltakozása. Nem kérdéses, hogy kik ők, az úgymond 'tiltakozók', továbbá arra, hogy „a szlovákiai politikumban a mi létkérdéseinkre jelenleg csak az MKP ad elfogadható választ és jövőképet”, az eszmefuttatását nem is ajánlanánk a maszol olvasóinak figyelmébe, mert így az nem lenne több egy szokványos választási propagandacikknél.

Viszont, mert  a nagy ívű publicisztikájában a Csemadok egykori országos elnöke, persze egy pillanatig sem titkolva pártszimpátiáját, a „hiszem, hogy a világ megváltoztatható, s a kisebbségben élő emberek sem fordulhatnak önmaguk ellen”-vezérgondolatnak a jegyében értekezik a felvidéki magyar közösség kulturális szervezetének múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről s egyben a felvidéki magyar nemzeti közösség sorskérdéseiről is, úgy, hogy a magyar-magyar egymásrautaltságot mindennél fontosabbnak nevezi,  – mégis úgy véljük a cikket feltétlenül érdemes bemutatnunk, hiszen az minden olvasóját további reflexiókra késztetheti és megfontolásra érdemes felvetésekkel is szolgál.

Erre a továbbgondolásra, mely számos felvetésében valóban túl kíván mutatni egy aktuális választási küzdelem gyorsan elillanó mozzanatain, akarja és tudja ösztökélni az olvasóját Bauer Győző írásának alcíme is, a Természetesen a jót nem elég hinni, de tenni is kell érte. Igaz ez akkor is, ha olykor a szerzőt elragadja a hév és olykor sarkosabban fogalmaz. Továbbá igaz ez, akár egyetért vele az olvasója, vagy éppen vitatja a szerző egyes érveit vagy értékítéleteit.

Számára az MKP támogatása az egyetlen lehetséges opciója a szlovákiai magyarságnak, viszont tény és való: a legfrissebb, január végi felmérések szerint bő egy hónappal a választások előtt, sokkal jobban áll a Híd-Most szénája, mint a riválisáé, hiszen a szlovákiai magyarok közül lényegesen többen tartják vonzóbbnak a vegyespártot, mint az MKP-t. Mi több, minap derült ki újólag, hogy az ország harmadik legkedveltebb politikusa Robert Fico miniszterelnök és Radoslav Procházka, a Sieť párt elnöke után a hidas Bugár Béla lett.

„Már annak idején is, amikor még három párt képviselte a szlovákiai magyarságot, nagy jelentősége volt a Csemadoknak, akár csak vele ma a Szlovákiai Magyar Kerekasztalnak. Nem volt véletlen, hogy amikor a rendszerváltozás utáni első szlovák köztársasági elnök kisebbségi kerekasztalt hívott össze, a Csemadok is a meghívottak közt volt. S talán az sem meglepő, hogy a Csemadok székházában a három párt vezetőivel közösen fogalmaztuk meg a szlovákiai magyarok elvárásait a köztársasági elnöktől, s az sem, hogy nem a pártok vezetői, hanem a Csemadok elnöke volt a közös előterjesztő. Valahol ott és akkor fogalmazódott meg a három párt egyesülésének szükségessége.

Sorsunk, de Szlovákia sorsa is, nagy mértékben attól függ, hogy mennyire ismerjük föl helyzetüket, illetve azokat a veszélyeket, melyek az eltérő érdekek egymásnak feszüléséből adódnak. Jó volna, ha végre újra hinni lehetne az előrehaladásnak, s nem csupán tűzoltásra kellene berendezkedni, hasonlóan ahhoz, mint sok szempontból sikerült akkor, amikor a szlovákiai magyar politikum egységes volt.

Sajnos az elmúlt hónapok, sőt évek, a szlovákiai magyarság egységét felrobbantók "gyászos sikere" újra meg újra igazolja, hogy a megbékélés álcája alatt nem a jogot tisztelni tanítják a polgárt. Visszahúzódásra, a jogok korlátozásának elfogadására, vagy még rosszabb, annak megvonása csendes tiszteletben tartására is ösztönzik.

Új utakat nem lehet törni pusztán a régiek tagadásával. Megdöbbentő ez azoknak a mai tagadóknak, pártrobbantóknak szájából, akiknek megvolt a lehetősége és hatalma is a szlovákiai magyar politikum befolyásolására. Vagy ezt mára elfeledték? Vagy a 'hatalom iránti vágy' olyan nagy körükben, hogy úgy gondolják, mi szlovákiai magyarok emlékezetkiesésben szenvedünk!!! Jó lenne, ha nem hagynánk magunkat félrevezetni, s odafigyelnénk nem csupán arra, hogy jövendő politikusainkból ki és mit mond, hanem arra is, hogy amikor arra az adott politikusnak lehetősége volt, ezt miért nem tette!!!”

A tudomány embere arról értekezve, hogy ki mit nem tett meg akkor, amikor lehetősége volt, mintha megfeledkezne például az egyetlen külhoni állami magyar universitas, a komáromi Selye János Egyetem létrehozásában oroszlánrészt vállalókról, akik közül sokan ma már nem az MKP színeiben politizálnak. Az egykori harcostársaknak felrótt „mulasztásokkal” talán nem ártott volna a szerzőnknek némiképp csínján bánni.

De hagyjuk ezt, most koncentráljunk inkább az esszé folytatására, melyből az a Csemadok kép tárul elénk, ami megmagyarázza, miért is sommázta Bauer egyik utódja a legnagyobb közép-európai kulturális önszerveződés lényegét e szavakkal: „szinte mindenki, aki valamit is számított a szlovákiai magyar közéletben a Csemadokból indult.” Ezt valóban senkinek se lenne szabad elfejtenie.

„Elődeink már a két világháború között felismerték a szervezett népművelés szükségességét kulturális értékeinek továbbadásában. A "hontalanság évei" után a szlovákiai magyarság legszélesebb köreiben természetes volt a tettrekészség a kultúra régebbi helyi hagyományira épülő, nagyrészt amatőr művelésére. A Csemadok létrejöttével olyan szervezeti háttér alakult ki, amely minőségi változást eredményezett. A szervezet működését okkal, vagy ok nélkül bírálók is kénytelenek voltak beismerni, hogy szervezeti háttér nélkül szinte lehetetlen az értékek megőrzése, és végkép elképzelhetetlen új értékek létrehozása, megteremtése.

A Csemadok nagy mértékben felvállalja a szlovákiai magyar civil társadalom szervezését, új rendezőelvek alapján, alulról építi, alkotja önmagát. Az egyre apadó, majd megszűnő állami támogatás nem kis gondot jelent a szlovákiai magyarság intézményei, szervezetei számára. Egy szervezet működésének feltétele az anyagi háttér biztosítása. A mi esetünkben sajnos ez az utóbbi években nem az általunk megtermelt javakból, adónkból történik. Nagy mértékben a magyarországi támogatásnak is köszönhető, hogy van továbbra is szlovákiai magyar nemzeti öntudat, anyanyelvi, irodalmi, tudományos, zenei, művészeti, folklór, néprajzi tevékenység.

Az eltelt majd félévszázad és a rendszerváltást követő évek tanulságai minden józanul gondolkodó szlovákiai magyart meg kellett, hogy győzzenek közösségeink, a Csemadok alapszervezetek, a tagság összetartó erejének, kulturális tevékenységének fontosságáról. Nem kevésbé az egyik percről a másikra kialakuló működőképes magyar politikum létrejöttének hátteréről. Csak a helyi, regionális és országos anyanyelvi, oktatásügyi és kulturális érdekeket szolgálva és szem előtt tartva tudunk előre lépni úgy, hogy a szlovákiai magyarság nemzeti öntudatát, anyanyelvi, irodalmi, tudományos, zenei, művészeti, néprajzi adottságait a jelen és jövő generációk érdekében mindnyájunk javára kamatoztathassuk.”

Az elkövetkezendőkben Bauer professzor a 66. évébe lépett társadalmi-kulturális szervezet helyét és szerepét tekinti át és az előtte álló feladatokat jelöli meg, majd hitet tesz a majdani közös magyar politizálás reménye mellett. Kárhoztatja mindenekelőtt a megosztást, melynek kézzelfogható következményeiként nevezi meg közössége apátiáját, a riasztó demográfiai mutatókat, a többségi politikacsinálók által kialakított, mindig barátságtalan közéleti és közpolitikai viszonyokat.

„A Csemadok fő feladatait és helyét tisztázó vita, egyértelművé tette, hogy nem óhajt politikai párttá alakulni, de társadalmi szervezetként artikulálja a szlovákiai magyarság szükségleteit, igényeit, érdekeit, elvárásait a hazai és a nemzetközi színtéren egyaránt. Mivel az MKP az egyedüli szlovákiai politikai párt, amely ezekkel az eszmékkel azonosul és küzd ezek megvalósításáért, nem csoda hogy a Csemadok tagjait az MKP támogatására biztatja.

Az asszimiláció elleni védekezés, az azonosságtudat megtartása, az anyanyelvi kultúránk és iskoláink megőrzéséért folytatott harc nem ért véget. Pár éve, amikor még volt közös szlovákiai magyar politikum, megjelentek az első pozitív jelek. Remélhettük, hogy céljaink elérhetővé válhatnak. Az oszd meg és uralkodj elve nem csupán népességcsökkenéshez, politikai passzivitáshoz, de a nemzeti kisebbségekkel szemben kialakuló barátságtalan környezet kialakulásához is hozzá járult. Nem csupán a hatalomban lévők, de az ellenzéki ú.n. szlovák demokraták is igyekeznek elérni, hogy több, könnyen megsemmisíthető, jelentőségében kisebb politikai érdekérvényesítő készséggel felruházott pártra, és kulturális csoportosulásra szakadjunk.

A fásultságból ki kell lépnünk. Vannak, akiket az új formák, próbálkozások és kihívások elriasztanak, bénítanak, másokat viszont mozgósítanak. Ha az általunk kívánt változások nem is mindig történtek a közös magyar politizálás idején olyan gyorsan és olyan hatékonysággal, mint ahogy azt szerettük volna, az első gyümölcseivel már találkozhattunk. Erről sokat mondanak pl. a helyi, a regionális választások, az ottani munkában való részvételünk, az egyetemünk, stb. Önámítás lenne, ha ezek fényében nem vennénk észre, hogy elsősorban országos szinten újra távolról sincs minden rendben.

A Csemadok-tagok többsége érzi, hogy az identitás, a kulturális értékeink megőrzése elképzelhetetlen az összefogás, biztos közösségi háttér nélkül. Elengedhetetlen követelmény a közösségi, s intézményi háttér megfelelő, folyamatos finanszírozásának biztosítása. Az érdekek kiegyensúlyozott koordinálása hosszantartóbb folyamat, mint gondolhattuk volna. Meg kell szabadulnunk mindnyájunknak a visszahúzó beidegződésektől, s a jövő érdekében a reményvesztett tagadás a destruktív öncélú bénító visszatekintgetés helyett új alkotó, teremtő erőket kell felszabadítani. Merjünk bátran álmodni, mert határozott, távolba mutató célok nélkül nem lehet jövőt teremteni, építeni.

A nemzetiségi kulturális szövetségekről, a nemzetiségi kultúrákról és intézményekről kidolgozott törvényjavaslatokat a Szlovák Kormány Nemzetiségi Tanácsa és a Szlovák Parlament elutasította. Az ország alkotmánya adta lehetőséget kihasználva újra és újra kitartóan mindent meg kell tennünk, hogy a Szlovákiában élő nemzetiségek rendelkezhessenek kulturális, közoktatási szakmai és infrastrukturális háttérrel, önrendelkezéssel.

A Szlovák Köztársaság Alkotmányában, a kétoldalú és nemzetközi dokumentumokban lefektetett a Szlovák Köztársaság által ratifikált, az állam által a nemzetiségi kultúra területén biztosítandó feladatok széleskörű szakmai és szervezeti biztosítása hiányzik. Lehet, hogy ez a kijelentés túlzónak tűnik, de a legtöbb nemzetközi dokumentum a megfogalmazott és elvárt igényekhez és érdekekhez, s ezek politikai képviseletéhez köti a jogok érvényesítésének feltételeit. Másrészt, ennek természetes velejárója a magyar nyelvű oktatásnak, kultúrának a magyarság számarányának megfelelő anyagi támogatása. A szlovákiai magyar politikum segítségével lehet csak elérnünk, hogy magunk dönthessünk ezen anyagi javak felhasználásáról a magunk választotta legitim képviselet útján, úgy ahogy az MKP által vitára terjesztett önkormányzatiság jelenthetné.”

Bauer Győzőnek egy nyílt levél kapcsán történt eheti megszólalásának végén a megfelelő magyar parlamenti képviselet szükségessége mellett teszi le a voksát. Szerinte e nélkül sem a felvidéki magyarság identitástudat-erősödése, sem az anyanyelvi művelődés, sem pedig közössége kulturális értékeinek ápolása és továbbfejlesztése nem remélhető. E mondataiban az oktatási, kulturális és regionális vagy a személyi elvű önkormányzatot biztosító törvényes feltételek biztosításának létfontosságát hangsúlyozza. Következzen a Csemadok – MKP: Egy úgy-mond "tiltakozás" margójára esszé záró része, melyben a szerző Kosztolányit is segítségül hívja érveinek alátámasztására:

„Félő, hogy megfelelő magyar parlamenti képviselet nélkül az elkövetkezendő években sem vezet út az anyanyelvi művelődést, kulturális értékeink megőrzését és továbbfejlesztését, identitástudatunk megerősödését, az oktatási, kulturális és regionális vagy a személyi elvű önkormányzatot biztosító "Kánaán" felé. Ha ezen a feltehetően még nagyon göröngyös úton végig akarunk menni, "batyunkból" sok mindent ki kell dobnunk. Vannak olyan terhek, melyek "cipelésében" már csupán segédkeznünk kell, de olyanok is, amelyeket megfelelő az érdekeinket szolgáló politikai képviselet nélkül nem fogunk tudni elérni. A pártrobbantással nemcsak a magyar anyanyelvű képviselők száma, de súlya is negyedére csökkent a parlamentben. Ha ezen nem sikerül változtatni, akkor a szlovákiai magyarság és az itt élő kisebbségek érdekérvényesítési készsége végképp megszűnhet.

Anyáink s apáink nyelvén felcsendülő ének, a magyar szó varázsa, szellemi hovatartozásunk és gyökereink kell, hogy éltessék bennünk a tudatot, hogy nem szabad feladnunk közösségeinket, sem a Csemadokban sem a politikumban Csallóköztől a Bodrogközig. Ezt nem elég csupán kijelenteni és akarni, ezért tenni is kell!. Kosztolányival valljuk: "A tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyar nyelven beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható(...)". Az anyanyelvi oktatás és kultúra olyan kincs, amelynek az értéke felbecsülhetetlen.

A valóságos arányokhoz kell ragaszkodnunk. Anyanyelvünknek, kultúránknak azt a helyet kell megkövetelnünk Szlovákiában, amelyet értelmesen betölthet az EU-ban és a globalizálódó világban. Nem hagyhatjuk, hogy akárcsak egyetlen, általunk feltárható, átmenthető, vagy megalkotható érték veszendőbe menjen.”