banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Csalódott menekültek térnek haza Finnországból

Nagyjából 2700 menekült visszavonta menedékkérelmét Finnországban - közölte Päivi Nerg, a finn belügyminisztérium titkárságának vezetője.

"Jelenleg országosan 2700 ilyen emberről tudunk. Becsléseink szerint az év végéig ez a szám elérheti a 3 ezret is" - mondta Päivi Nerg a YLE finn közszolgálati televízióban. A menedékkérelmüket visszavonó menekültek többségükben szeptemberben és októberben érkezett irakiak.

A menekültek eltérő válaszokat adtak arra, hogy miért tettek így, de azt mondták, hogy vissza kívánnak térni hazájukba. Számos menekült azzal indokolta döntését, hogy a finn szociális ellátás mértéke és az életkörülmények is eltérnek attól, amit mondtak nekik érkezésük előtt - mondta a finn illetékes.

A finn belügyminisztérium adatai szerint az év végéig mintegy 35 ezer menedékkérő érkezhet Finnországba. Korábban a tárca ennél több, 50 ezer menekült érkezésére számított.

Tavaly a bevándorlók száma még csak mintegy négyezret tett ki, idén év eleje óta azonban már több mint 30 ezer menekült érkezett, főként Irakból. Többségük Svédországból, az északi határon át lépett be Finnországba, de több mint 300-an a finn-orosz határon át érkeztek, a Raja Jooseppi és Salla határátkelőkön.

Kapcsolódók

Kimaradt?