Augusztus óta először újra tárgyalt Észak- és Dél-Korea

Felújította kormányzati szintű tárgyalásait Észak- és Dél-Korea. A két delegáció az országaikat elválasztó demilitarizált övezetben és közösen működtetett ipari parkban fekvő Keszong város közelében találkozott.

A tárgyalás témáit nem hozták nyilvánosságra. Ez volt az első kormányzati szintű találkozó a két Korea között azóta, hogy augusztusban egy incidenst követően a feszültség enyhítéséről és tárgyalásokról állapodtak meg.

Hasonlóan magas szintű egyeztetésre legutóbb két évvel ezelőtt volt példa. Minden, a két ország közötti kapcsolatfelvétel kedvező jelnek számít, ám a korábbi tapasztalatok alapján az elemzők óvakodnak túlságosan derűlátóan nyilatkozni a tárgyalások eredményességét illetően.

Rendszeressé tennék a családegyesítő találkozókat

Az augusztusi megállapodások keretében a felek a múlt hónapban az 1950-53-as háborúban elszakított családtagok találkozóját szervezték meg az észak-koreai Kumgang-hegyi üdülőhelyen. Több száz dél-koreai - zömmel idős ember - utazhatott a háromnapos rendezvényre. Dél-Korea reméli, hogy sikerül megállapodni a családegyesítő találkozók rendszeressé tételéről - közölte Hvang Bu Gi, a szöuli egyesítési minisztérium tárcavezető-helyettese a Yonhap hírügynökségnek. Az északi küldöttséget Jon Jongszu, a Korea Békés Újraegyesítése Bizottság igazgatóhelyettese vezeti.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és a Koreai Köztársaság hivatalosan máig hadban áll egymással, mivel a koreai háború hadműveleteit lezáró 1953-as tűzszünet után nem kötöttek békeszerződést.

Kapcsolódók

Kimaradt?