Ismét kell orosz vízum a törököknek

Oroszország 2016. január 1-ei hatállyal felfüggeszti a vízummentességet Törökországgal – jelentette be Szergej Lavrov külügyminiszter szíriai kollégájával tartott közös moszkvai sajtótájékoztatóján.

Oroszország és Törökország között 2011 áprilisában vezették be a vízummentességet egy kormányközi egyezmény alapján. Ennek értelmében a két ország állampolgárai 30 napot tölthettek vízum nélkül a másik területén – írja az Origo.

Az orosz Szu–24-es lelövése miatt Moszkva és Damaszkusz is egyre inkább megkérdőjelezi Törökország elkötelezettségét a terrorizmus elleni harcban – közölte Lavrov.

A szír diplomácia vezetője szerint „Törökország folyamatosan exportálja és szállítja az Iszlám Állam harcosai által Irakban és Szíriában rabolt olajat, amelyet onnan visznek tovább külföldi kikötőkbe”.

Lavrov is úgy véli, nem véletlen, hogy Törökország azután kezdett el aggodalmaskodni, hogy az orosz légierő megkezdte az iszlamisták tartálykocsi-konvojainak bombázását. Emlékeztetett arra is, hogy a napokban őrizetbe vettek két török újságírót azért, mert beszámolt a Törökországból az Iszlám Államhoz érkező illegális fegyverszállítmányokról.

Felhívták az Egyesült Államok figyelmét azokra a hírekre, amelyek szerint Recep Tayyip Erdogan török elnök fia is részt vesz az illegális olajeladásokban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?