Műemléket lőttek ki az oroszok Palmürában

Orosz harci gépek az elmúlt két napon a szíriai történelmi város, Palmüra környékén hajtottak végre légicsapásokat az Iszlám Állam (IÁ) állásai ellen, ezekről az akciókról az orosz védelmi minisztérium közleményt adott ki, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) ugyanakkor azt állította, hogy több halálos áldozata is van ezeknek a műveleteknek, és az oroszok kilőttek egy várromot.

Az orosz védelmi tárca közleményében száraz adatokat közölt ismét, beszámolva arról, hogy az utóbbi negyvennyolc órában légicsapásokat végzett Palmüra körzetében, megsemmisítve az IÁ egyik "védelmi állását", valamint néhány "légvédelmi üteget".  A londoni központú emigráns szervezet, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) ugyanakkor hétfői jelentésében tudni vélte, hogy tíz, szerinte orosz harci gép a városon belül hajtott végre támadást, és megrongálta az ottani dombon álló, már az iszlám korszakban épített várat. A hírügynökségek idézik az OSDH igazgatóját, Rámi Abder-Rahmánt, aki szerint e feltételezett orosz gépek Homsz a tartomány másik, Palmüra közelében lévő települést, el-Karjateint is támadták, ennek az akciónak legalább tíz halálos áldozata és sebesültje van.

Palmürát, az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori szíriai romvárost az IÁ fegyveresei májusban foglalták el, és ott számos történelmi emléket semmisítettek meg, így a római kori Baál-Samin templomot és az időszámításunk előtti II. században épített diadalíve.  

El-Karjateint augusztusban foglalták el a dzsihadisták, akik az elmúlt napokban ebben a körzetben további harci sikereket értek el. Vasárnap ugyanis elfoglalták a kormányerőktől a stratégiai jelentőségűnek tekintett várost, Mahínt, melynek bevételével a dzsihadisták 20 kilométerre megközelítették a Damaszkuszt Homsz tartomány székhelyével és azon keresztül az ország északi részével összekötő kulcsfontosságú autópályát. A 360 kilométer hosszú autópálya nagy részét egyébként az al-Kaida terrorhálózat szíriai szárnya, az an-Nuszra Front ellenőrzi. A Hezbollah libanoni síita radikális szervezet, iráni fegyveresek és orosz légicsapások által támogatott kormányerők nemrég indítottak offenzívát az útvonal visszaszerzésére. 

Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja hétfőn újabb tűzszünet bevezetését sürgette Szíriában, miután a szíriai válság politikai megoldását kereső nemzetközi értekezlet pénteki befejezése után e forrongó térségben próbál valamiféle átmeneti tűzcsendet szorgalmazni. Az EFE spanyol hírügynökségnek szóvivője útján úgy fogalmazott: legalább valamiféle időleges, az erőszakos cselekményeket csökkentő intézkedést kellene bevezetni a szíriai hadszíntéren. A különmegbízott szerint ugyanis egy tűzszünet azt a benyomást kelthetné a szíriaiakban, hogy a "bécsi szellemnek" mégis csak van valamilyen hatása.

Kapcsolódók

Kimaradt?