Szexre kényszerítik az embercsempészek a menekülteket, akik nem tudnak fizetni

Az ENSZ menekültekről szóló legfrissebb jelentése szerint Törökországnál az embercsempészek szexre kényszerítik azokat a nőket és gyermekeket, akik nem tudnak fizetni nekik - tájékoztat az ATV

Az ENSZ menekültekről szóló legfrissebb jelentésében azonban nem ez az egyetlen aggasztó adat. A felmérés szerint ugyanis az embercsempészek egyre több nőtől és gyermektől kérnek szexuális ellenszolgáltatásokat, amiért áthozzák őket Európába.

Az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága (UNHCR) a migránsok beszámolója alapján úgy véli, általános, hogy a nők és a gyermekek szexszel fizetnek az embercsempészeknek. Ez azért fordul elő gyakran, mert mire a menekültek elérik a török partokat, addigra vagy elfogy a készpénzük, vagy az út folyamán már amúgy is kirabolták őket. Azok tehát a legveszélyeztetettebbek, akik kevés pénzzel vagy egyedül indulnak el.

Az ENSZ menekültügyi főbiztosa felhívta rá a figyelmet, hogy az is növeli a kockázatot, hogy a gyerekeket ugyanazokban a táborokban helyezik el, mint a felnőtteket.

Az UNHCR szóvivője, Melissa Fleming elmondta, hogy visszaélések minden országban előfordulnak, bár a zsúfoltsággal nő az abúzusok száma is. A csempészek, a bűnbandák, de a menekültek is követnek el visszaéléseket, ezért felszólították az érintett hatóságokat, hogy tegyenek intézkedéseket a nők és gyermekek védelmében.

Idén több mint 600 ezer menekült érkezett Európába, köztük körülbelül 200 ezer nő és gyermek van. Legtöbbjük Szíriából és Irakból menekült el, és komoly összegeket fizettek azért, hogy rozoga gumicsónakokon Görögországba és Olaszországba vigyék őket az embercsempészek, akik ennek ellenére sem tudják garantálni a biztonságukat.

Ahogy egyre többen próbálnak eljutni Görögországba, egyre több haláleset történik a tengeren. Idén eddig 335 ember fulladt a tengerbe, amikor megpróbált Törökországból átkelni Görögországba. Több mint 2800-an pedig akkor vesztették életüket, amikor át akartak menni Líbiából Olaszországba, ami egy sokkal veszélyesebb út. Így az áldozatok száma meghaladja a háromezret.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?