Békésebb hangnemre váltottak a román-magyar viszonyban

Magyarország elkötelezett és nyitott a Romániához fűződő kapcsolatok rendezése mellett, és ez egyértelműen az ott élő magyar közösség érdeke is - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) csütörtökön az MTI-vel.

A tárca közleményében arra reagált, hogy Bogdan Aurescu román külügyminiszter szerda este úgy nyilatkozott: a román-magyar államközi kapcsolatokban a konszenzuson alapuló megoldásokat kell keresni, mert az egyoldalú megközelítés nem vezet a vitás kérdések tartós rendezéséhez. Kijelentette: az 1996-ban kötött alapszerződés vagy a stratégiai partnerségre vonatkozó 2002-es nyilatkozat világos igazodási pont a kétoldalú kapcsolatokban. A román külügyi vezető megemlítette, hogy 2011 óta van tárgyalási folyamatban a román-magyar kisebbségi vegyes bizottság jegyzőkönyve, és a román fél szeretné lezárni ezt a folyamatot.

A KKM-nél mindezzel kapcsolatban hangsúlyozták: Magyarországnak Románia stratégiai partnere; a két ország tagja az Európai Uniónak, a NATO-nak; szomszédos államok; Romániában jelentős magyar közösség él; továbbá Magyarország második legjelentősebb exportpiaca Románia. Az elmúlt időszak politikai konfliktusai ártottak az együttműködésnek, ezért örvendetesek a román külügyminiszter mondatai - emelték ki. Felidézték: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Bogdan Aurescu hétfőn Luxembourgban tárgyalt.

Mint írták, Magyarország elkötelezett és nyitott a kapcsolatok rendezése mellett. Bizakodásra ad okot, hogy a román külügyminiszter májusi budapesti látogatásán kötött megállapodások teljesülése elkezdődött azzal, hogy a Mol megkapta a román kormány engedélyét, így elkezdheti a határ menti területeken az olajkutatási munkákat - közölte a tárca.

Kapcsolódók

Kimaradt?