banner_rtaOjPsr_970x250.png
banner_GInwbUkj_728x90 (1).png
banner_h7zf3gRj_300x250 copy.png

Szijjártó Péter kikérte az egész magyar nemzet nevében Ponta szavait

Élesen bírálta Victor Ponta kormányfő arról szóló szavait Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy "a magyarországi döntéshozók semmivel nem jobbak, mint a szíriaiak vagy a líbiaiak, akiknek országaiból menekülnek a bevándorlók".

Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium által az MTI-hez szerdára virradóra eljuttatott közlemény szerint úgy fogalmazott: "Victor Ponta tegnap estére elveszítette önkontrollját, esztelen megnyilatkozásaival megsértette egész Magyarországot. Ilyen vad rágalmakat kulturált európai politikusok nem fogalmaznak meg. Szavaira - melyeket az egész magyar nemzet nevében kikérünk magunknak - csak egyetlen magyarázat lehetséges: teljesen elvesztette a lába alól a talajt a román belpolitikában".

​A román kormányfő Facebook-bejegyzésben reagált kedd este az aznapi magyar-román diplomáciai pengeváltásra, amely azután bontakozott ki, hogy Szijjártó Péter bejelentette, a magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármas határtól "ésszerű távolságig" húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány. 

NU doresc să răspund la provocările venite din partea unor reprezentanți guvernamentali maghiari - dar citiți relatarea...

Posted by Victor Ponta on Tuesday, September 15, 2015

Victor Ponta többek között kijelentette, "emberként és európai polgárként" felháborodik azok miatt a magyar intézkedések miatt, amelyekhez hasonlókat "Európa eddig csak az 1930-as, 1940-es években látott". Úgy fogalmazott, "a szögesdrótok, az agresszív törvények, a börtön és a brutalitás biztosan nem oldják meg a problémát". Hisz a szolidaritásban, a racionális és fenntartható megoldásokban és főként az európai értékek felsőbbrendűségében, de ami az elmúlt napokban Magyarországon történt, az éppen ezekkel az értékekkel van szöges ellentétben - írta Victor Ponta.

Kapcsolódók

Kimaradt?