Putyin nem is az Iszlám Államot bombázza a szír ellenzékiek szerint

Ellenzéki csoportok szerint az ő állásaikra mért légicsapásokat az orosz légierő a szíriai Hama tartományban és Homsz város közelében, nem az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezetre.

Az orosz gépek a Hama tartomány északi részén tartózkodó ellenzékieket bombázták - közölte Dzsamil asz-Szaláh, a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű mérsékelt ellenzéki fegyveres csoport egyik tisztje. Szerinte ezeken a területeken nincsenek dzsihadisták, és teljes mértékben az SZSZH irányítása alatt vannak.

A szíriai hadseregből dezertált őrnagy azt mondta, hogy csoportjukat az Aszad-ellenes külföldi hatalmak fejlett páncéltörő rakétákkal is ellátták. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint az SZSZH-t az Egyesült Államok is támogatja.

Civil áldozatok is vannak

Az ENSZ-közgyűlés alkalmából jelenleg New Yorkban tartózkodó Háled Hudzsa, a törökországi székhelyű Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) ellenzéki szervezet elnöke a Twitteren azt írta, a Homsz város környéki légicsapásoknak legalább három tucatnyi civil áldozata is volt. Szerinte a lebombázott helyszíneken sem az Iszlám Állam, sem az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai szárnya, az an-Nuszra Front fegyveresei nincsenek jelen.

Átveri a világot? Óvva intik a washingtoni kormányt, hogy elhiggye Vlagyimir Putyinnak: az Iszlám Állam ellen harcolnak majd az oroszok Szíriában – írja a Washington Post. Hogy lehet levegő-levegő rakétákkal harcolni egy olyan ellenséggel, amelynek nincs is légie reje? Ha valakit meg akarunk semmisíteni, miért azokat a területeket bombázzuk, ahol pont nincs ott? Ez csak kettő azok közül az eléggé evidensnek tűnő kérdések közül, amik Oroszország szíriai, hivatalosan az Iszlám Állam ellen indított beavatkozását kísérik, és amik gyanút keltenek a nyugati hatalmakban Vlagyimir Putyin szándékait illetően. Putyin hivatalos magyarázata, amit az ENSZ-közgyűlési beszédében is előadott, hogy nagyon széles körű összefogásra lenne szükség az Iszlám Állammal szemben – olyanra, mint annak idején Hitler ellen alakult. Ebben pedig szerinte igenis szükség van a Nyugat által gyűlölt Aszad támogatására, hiszen a „az ő hadserege, illetve a kurdok az egyetlenek, akik valóban harcolnak a szélsőséges iszlamistákkal szemben". (Forrás: vs.hu)

Lauren Fabius francia külügyminiszter szintén az ENSZ-közgyűlés alatt azt mondta, az első jelek alapján az oroszok által támadott területek nem az IÁ ellenőrzése alatt állnak. Fabius közölte, a szíriai légicsapásoknak nem a polgári lakosság és a mérsékelt ellenzékiek, hanem terroristák ellen kell irányulniuk.

A szíriai állami televízió szerint az orosz gépek a szíriai légierővel együttműködve különféle terrorista célpontokat bombáztak Hama és Homsz tartomány területein. A szíriai rezsim minden ellenzékire terroristaként hivatkozik.

A NATO bírált az akciót

A NATO bírálta az orosz akciót, a szervezet szerint "nem konstruktív" Moszkva részéről, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogatja, mert "Aszad része a problémának". Jens Stoltenberg NATO-főtitkár felszólította Oroszországot, hogy vállaljon "az előrelépést szolgáló és együttműködő szerepet az Iszlám Állam elleni harcban".

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, hogy Oroszország kész állandó kommunikációs csatornákat létesíteni az Iszlám Államot bombázó, az Egyesült Államok vezette koalícióval a terrorista csoportok elleni harc erősítése érdekében.

Lavrov azt is közölte, hogy Oroszország - ebben a hónapban a Biztonsági Tanács soros elnöke - határozattervezetet köröztet a világszervezet fő biztonságpolitikai döntéshozó szervének tagjai között, amely alapjául szolgálgat a terrorszervezetek elleni világméretű összefogásának.

"Amire szükségünk van, az a Biztonsági Tanács által jóváhagyott kollektív megközelítés" - mondta Lavrov. Szerinte Iránnak, Oroszországnak, Szaúd-Arábiának, Törökországnak, Jordániának, Katarnak, az Egyesült Államoknak és Kínának kulcsszerepet kell játszaniuk a szíriai válság megoldásában.

Szíriában több mint négy éve dúl polgárháború, amelyben mérsékelt és szélsőséges felkelőcsoportok egymás és Bassár el-Aszad elnök ellen is harcolnak, s a felek közti frontvonalak folyamatosan változnak.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?