Juncker nem győzte meg Johannist: Románia ellenzi a kötelező kvótákat

Az Európai Bizottság elnöke vasárnap több európai állam- és kormányfővel, köztük Klaus Johannisszal is telefonbeszélgetést folytatott, akiket arról győzködött, hogy fogadják el a menekültek befogadásának kötelező kvótarendszerét. A román elnök határozott nemmel válaszolt.

Nem sikerült meggyőznie az Európai Bizottság elnökének, Jean-Claude Junckernek vasárnap Klaus Johannist arról, hogy Románia változtasson eddigi álláspontján, és fogadja el a menekültek befogadásának kötelező kvótarendszerét. A román elnöki hivatal vasárnap arról számolt be, hogy a két politikus telefonon egyeztetett erről, és az államfő nemmel válaszolt.

„Az államfő közölte Jean-Claude Junckerrel, hogy Románia szolidáris az Európai Unióval, de elutasítja a kötelező befogadási kvótákat” – idézte a Mediafax az elnöki hivatalt. Egyébként ugyanezt közölte vasárnap Gabriel Oprea is, aki Romániát képviselő hétfőn az uniós belügyminisztereknek a menekültválságról tartott értekezletén.

Vasárnap a közösségi médián keresztül Juncker is tudatta, hogy telefonbeszélgetést folytatott a magyar, a lengyel, a cseh, a szlovák, a lengyel, a lett és a román állam- illetve kormányfővel. Az EB elnöke telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral.

Schengen kerülhet veszélybe

„A nyitott határok megőrzéséhez több Európára és szolidaritásra van szükség a menekültválság kezelésében” – írta Twitter-oldalára röviddel egy fél órával azelőtt, hogy Thomas de Maiziere német belügyminiszter bejelentette: Németország a menekülthullám miatt ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést a német-osztrák határon.

Nem sokkal korábban Martin Selmayr, Jean-Claude Juncker kabinetfőnöke azt az üzenetet tette közzé ugyanezen a közösségi oldalon, hogy a schengeni övezeten belüli szabad mozgás kerül veszélybe, ha a tagállamok nem működnek együtt egymással gyorsan és a szolidaritás szellemében a menekültválság kezelésében.

Hétfőn a tagállamok belügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak a migrációs krízisről Brüsszelben. A megbeszélések középpontjában az a javaslat áll, melyet Juncker a héten jelentett be hivatalosan. E szerint a tagországoknak összesen 160 ezer menedékkérőt kellene elosztaniuk egymás között kötelező kvóták alapján Olaszországból, Görögországból és Magyarországról.

Kapcsolódók

Kimaradt?