Nem indul több menekültbusz a Keletitől az osztrák határra

Nem indul több, a menekülteket az osztrák határra szállító autóbusz a Keleti pályaudvarról – mondta  Kovács Zoltán kormányszóvivő szombat reggel Hegyeshalmon. Nincs ilyen terv – fogalmazott.

Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy a migránsok elszállításáról pénteken született döntéssela kormány célja a veszélyhelyzet elhárítása volt,így az intézkedés egyszeri volt. Sem a Keletiből, sem befogadó állomásokról nem szállítanak több migránst a határra – mondta.

Mintegy 4500 migránst szállítottak el az éjjel az osztrák határhoz buszokkal - jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombat reggel sajtótájékoztatón. Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pedig arról számolt be,  jelenleg is ülésezik az operatív törzs, amely megállapította, hogy a Keleti pályaudvaron levő állapotok lehetővé teszik azt, hogy korábbi menetrend szerint újrainduljanak a nemzetközi vonatok is.

A migránsok egy csoportja nem sokkal péntek 13 óra előtt hagyta el gyalog a Keleti pályaudvartól, és a fővárosból az M1-es autópálya felé távoztak közel 1200-an. Az 1-es számú vasúti fővonalon a vasúti pályán és mellette 300-an tartottak a határ felé.

A többiek pedig busszal indultak el éjjel azt követően, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: járműveket vezényelnek a pályaudvarhoz és a M1-es autópályához,és felajánlják az ott tartózkodó bevándorlóknak, hogy a hegyeshalmi határátlépési ponthoz szállítják őket.

Szombatra virradóra Werner Faymann osztrák kancellár Facebook-oldalán közölte: Angela Merkel német kancellárral való egyeztetése utánOrbán Viktort is tájékoztatta, hogy Ausztria és Németország megengedi, hogy a migránsok az országukba utazzanak.

Az első migránsokkal teli busz az M1-es autópálya zsámbéki lehajtójától indult el az osztrák határ felé. Mindeközben a Keleti pályaudvarnál is többen elkezdtek felszállni az értük küldött buszokra.

Kapcsolódók

Kimaradt?