Merkel reagált Orbán brüsszeli beszédére

A Bernben tartózkodó német kancellár visszautasította Orbán Viktor magyar miniszterelnök brüsszeli kijelentését, amely szerint a menekültek áradata nem európai, hanem német probléma – jelentette a svájci fővárosból a dpa német hírügynökség.

A dpa idézte Angela Merkelt, aki a svájci államfővel tartott egyeztetése után hangsúlyozta: "Németország azt teszi, amit erkölcsileg és jogilag meg kell tennie. Nem többet és nem kevesebbet". "Olyan problémáról van szó, amely valamennyiünket érint" – tette hozzá.

A német kancellár a dpa szerint figyelmeztette Magyarországot a háborús, illetve polgárháborús menekültek védelmét előirányzó genfi konvenció betartására.

"A menekültekre vonatkozó genfi konvenció nemcsak Németországban érvényes, hanem az Európai Unió valamennyi tagállamában" – fogalmazott Merkel, hozzátéve: az elv az, hogy azoknak kell védelmet kapniuk, akiknek védelemre van szükségük, ezt pedig valamennyi európai államnak tiszteletben kell tartania.

Mások is reagáltak:

Thomas Oppermann, a konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták főtitkára a német hírportálok beszámolói szerint Mainzban a képviselőcsoport tanácskozása előtt újságíróknak úgy nyilatkozott: "ha Orbán úr azt mondja, hogy a menekültek német problémát jelentenek, mert Németországban rendesen bánnak a menekültekkel, akkor ez egy cinikus szemléletmód".

Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, az SPD-frakció tagja a dpa hírügynökségnek azt mondta, hogy Orbán Viktor állítása "teljes képtelenség". Hozzátette, hogy véget kell vetni az uniós tagállamok közötti "kölcsönös vádaskodásnak", és mind a 28 ország együttműködésére van szükség.

A magyarok és az európaiak tele vannak félelemmel, mert az európai vezetők, köztük a miniszterelnökök nem képesek a helyzet kontrollálására – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, miután a migránsválságról tárgyalt Martin Schulzzal, az Európai Parlament (EP) elnökével. Orbán szerint a migránsok nem Kelet-Európában, nem Magyarországon akarnak maradni, mindenki Németországba menne, a helyzet nem európai probléma, hanem német.

Kapcsolódók

Kimaradt?