II. Erzsébet valójában lelkesedett Diana hercegnőért – akiről halálakor először azt hitte, merénylet áldozata lett –, csak ritkán veszíti el a türelmét és profi a repülőgépek azonosításában: a hangjukról is felismeri őket – ez is kiderül a brit uralkodóról frissen megjelent két könyvből, amelyek egyike saját szavaival mutatja be a királynőt, míg a másik különlegessége, hogy Vilmos herceg írta hozzá az előszót.

A The Queen's Speech - An Intimate Portrait of the Queen in Her Own Words (A királynő beszéde - Közeli portré a királynőről saját szavaival) című kötetben Ingrid Seward az uralkodó megszólalásait és a hozzá közálló emberekkel készült interjúkat felhasználva mutatja be II. Erzsébet életét és annak nyilvánosság előtt kevésbé ismert oldalait: kezdve 1940-es első rádióbeszédétől a britek által csak annus horribilisként emlegetett 1992-es év történésein - többek közt a windsori kastély egy részének leégésén - át hamarosan rekordhosszú uralkodásának 21. századi éveiig.

Erzsébet 14 évesen, 1940. október 13-án szerepelt először a nyilvánosság előtt: a rádió Windsorból kapcsolta őt az észak-amerikai és az ausztrál gyerekeknek. Apja, a beszédekkel hadilábon álló VI. György király legnagyobb büszkeségére a hercegnő hibátlan teljesítményt nyújtott, beszédét pedig úgy zárta: „A húgom is itt van velem, mindketten jó éjszakát kívánunk nektek. Gyerünk, Margit, te is köszönj el!". Ezek után a nővérénél négy évvel fiatalabb Margit vékonyka hangja hallható, ahogy azt mondja: „Jó éjszakát, gyerekek és mindnyájatoknak jó szerencsét". A Gyerünk, Margit! (Come on, Margaret!) szállóigévé vált a maga idejében.

A világháborút a testvérek jórészt Windsorban vészelték át, Erzsébet megszállottan követte a híreket, figyelte a repülőket, amelyek elhúztak a kastély felett. Gyakorlott megfigyelővé vált, ma is kiválóan ismeri a repülőgépeket, és pusztán hangjukról felismeri őket. Az úgynevezett plane spottingot van is alkalma gyakorolni, a hétvégéket az uralkodó rendszerint Windsorban tölti, amely felett gyakran húznak el utasszállítók.

A háború utáni évek a felhőtlen boldogság jegyében teltek: Erzsébet 1947-ben férjhez ment, egy éven belül megszületett Fülöp herceggel közös első gyerekük, Károly. Idővel azonban VI. György egészsége hanyatlani kezdett, tüdőrákos lett. Eltávolították egyik tüdejét, a műtét miatt a hercegnő elhalasztotta kanadai útját. Hazatérve azzal a hírrel szembesült, hogy apja betegsége gyógyíthatatlan. 1952 elején hat hónapos kelet-afrikai, ausztráliai és új-zélandi útjára már úgy indult el, hogy egy lezárt borítékban vele volt a trónutódlásról szóló nyilatkozat, a Royal Standard (az uralkodó zászlaja) és a gyászruha is.

VI. György február 6-án halt meg, és nemcsak Erzsébet volt vigasztalhatatlan, hanem Winston Churchill kormányfő is. A könyv szerint a veterán politikust azzal próbálták vigasztalni, hogy majd az új uralkodóval is megtalálja a hangot, de ő csak annyit válaszolt: nem ismeri őt, és különben is, Erzsébet csak egy gyerek.

Nem volt az. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon is komolyan veszi kötelezettségeit, alkalmanként családja rovására is. Károly herceg és Anna hercegnő nevelését jórészt édesanyjára és nörszökre bízta, András herceg, majd Eduárd herceg születésekor azonban megfogadta, hogy változtat ezen.

Anna hercegnő a hírek szerint még ma is feláll, ha édesanyjával beszél – telefonon. Károly herceg is csak egyszer engedett szabad utat érzelmeinek anyjával szemben, amikor Diana miatt egy alkalommal olyan ideges lett, hogy a királynővel kezdett el ordibálni telefonon. „Nem látja, hogy őrült?! Őrült, őrült!” - kiabálta II. Erzsébetnek, aki szintén ritkán veszíti el a türelmét: Fülöp hercegre mindazonáltal egyszer nyilvánosan ráripakodott, amiért megváratta.

A királynő egyébiránt kedvelte Dianát, mi több, kezdetben rajongott érte. „Közülünk való" - írta egy levélben a trónörökös választottjáról. A könyv szerint eleinte gyakran találkoztak, Diana azonban nem tudott felengedni a királynő társaságában, és idővel mondvacsinált indokokkal visszautasította a meghívásokat. Az uralkodó megértő volt, Károly és Diana házasságának felbomlása azonban végtelenül elszomorította.

Aznap, mikor John Major kormányfő a parlamentben bejelentette a hírt, háromszor vitte ki a viharos időben sétálni kedvenc corgi kutyáit. Amikor értesült Diana – mint később kiderült: végzetes – balesetéről, az első reakciója az volt: „valaki babrált a fékekkel". Ingrid Seward szerint az, hogy a királynő nem tért vissza Balmoralból Londonba, csak azért volt, hogy nyugalmat biztosítson Vilmos és Harry hercegeknek a gyászhoz.

A könyvből kiderül, hogy Vilmos feleségét, Katalint is nagyon kedveli és egyáltalán nem volt kifogása az ellen, hogy polgári származású. Amit gyerekeinél kihagyott, unokáinál megpróbálta pótolni, Anna hercegnő lánya, Zara és fia, Peter a kedvence, de nagyon szereti András herceg két lányát is. Arra pedig nagyon büszke, hogy Vilmosból és Harryből milyen kiváló ember lett az őket ért nehézségek ellenére.

II. Erzsébetet amúgy különösen nagy tisztelet övezi a trónöröklésben második Vilmos részéről. A herceg Lord Douglas Hurd volt belügy- és külügyminiszter szintén napokban megjelent, Elizabeth II, The Steadfast (II. Erzsébet, az állhatatos) című könyvének előszavában azt írta: a királynő jelentette a biztonságot és a kontinuitást az utóbbi évtizedek bizonytalanságában és gyors társadalmi változásai közepette.

„Az ország szinte a felismerhetetlenségig megváltozott uralkodása alatt, de ő úgy fogadta ezeket a változásokat, hogy közben nem mondott le az általa képviselt értékekről. „Kedvessége és humorérzéke, vele született nyugalma és előrelátása, családja iránti szeretete" példamutató – fogalmazott.