Végül csak beadta a derekát II. Erzsébet királynő

Nemrég még elutasította, szerdai hírek szerint azonban II. Erzsébet végül mégis beleegyezett abba, hogy megemlékezzenek a brit történelemben példátlanul hosszúságú uralkodásáról. A 89 éves uralkodó szeptember 9-én adja át a múltnak üknagyanyja, Viktória királynő rekordját.

Nagy pompára vagy ceremóniára nem lehet számítani, de most az egyszer II. Erzsébetnek meg kellett hajolnia mások óhaja előtt - írta a The Daily Telegraph. A The Times azt emelte ki, hogy a jeles alkalomból a királynőt ábrázoló leghíresebb fotókból nyílik kiállítás három kastélyban, a windsoriban, a Buckingham-palotában és az edinburghi Holyroodhouse-ban, előbbi kettőben ráadásul az amúgy nem látogatható helyeket nyitják meg a közönség előtt.

Mindhárom helyszínen családi programokkal is várják az alattvalókat, emellett különleges porcelánkészletet és Long Reign Over Us címmel 250 darabos színes fényképalbumot is kiadnak. 

A kiállításokon eddig nem látott felvételek is láthatók lesznek II. Erzsébetről és családjáról. A tárlat legrégebbi darabja egy Dorothy Wilding által 1952 februárjában, mindössze három héttel az után készített portré, hogy a hercegnőből VI. György halála után királynő lett. A legfrissebb idén készült Windsorban. Bemutatják a hivatalos koronázási portrét is, Cecil Beaton felvételét 1953-ból, de a válogatásban helyet kapott olyan felvétel is, amelyen az uralkodó hőn szeretett pónilovai közül kettővel látható. Utóbbi fotó 2006-ból származik.

A kiállítás szeptember 27-ig lesz látható a Buckingham-palotában - az első számú londoni királyi rezidencián -, január 5-ig Edinburghban és január 28-ig Windsorban.

II. Erzsébet szeptember 9-én dönti meg Viktória királynő rekordját. A jelenlegi uralkodó üknagyanyja 1837 és 1901 között 23 ezer 226 napig, 16 óráig és 23 percig állt a brit birodalom élén. Uralkodása 1952-es kezdetén II. Erzsébetnek még csaknem egymilliárd alattvalója volt. Ma az Egyesült Királyság mellett a brit Nemzetközösség 54 tagállama közül tizenötnek az államfője. Ezek között van Kanada és Ausztrália is. 

Szeptember 9-én II. Erzsébet nem készül ünneplésre, hivatalos programon vesz részt: Nicola Sturgeon skót miniszterelnökkel felavatja az utóbbi időszak legjelentősebb skóciai vasúti fejlesztését. Sokak szerint a programválasztás tisztelgés Viktória királynő előtt, ő volt ugyanis az első brit uralkodó, aki vonaton utazott. 

Kapcsolódók

Kimaradt?